Enrique Iglesias az Indexnek: Ideges voltam, hogy berozsdásodtam

GettyImages-1354378360
2022.05.18. 19:47 Módosítva: 2022.05.18. 20:10
Június 12-én az MVM Dome színpadán lép fel Enrique Iglesias. A Grammy-díjas spanyol származású énekes, aki ezúttal mindössze három koncert erejéig látogat el Európába, az első nemzetközi előadó, aki a 2021 decemberében átadott, több mint 20 ezer fő befogadására alkalmas csarnokban koncertezik.

Legutóbb 2018-ban lépett fel Budapesten Enrique Iglesias, akkor két telt házas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában. Bár a júniusban startoló miniturnén csak egyetlen dátumra hirdetett bulit, azt most egy nagyobb helyszínen tartja: a decemberben átadott MVM Dome ad otthont a spanyol világsztár produkciójának. 

A latin zene királyaként is emlegetett Grammy-díjas énekes a saját műfajában szép karriert tudhat maga mögött: 25 éves pályája során 200 díjat nyert, és több mint 170 milliós lemezeladással büszkélkedhet világszerte, 2020-ban pedig

minden idők legjobb latin előadójának választották. 

A 2016-os American Music Awardson megszavazták a közönség kedvenc művészének, majd 2016-ban és 2017-ben 5 elismerést is bezsebelt a Latin American Music Awards gálán, köztük Az Év Művésze díját. Bár Madridban született, 8 éves kora óta Miamiban él, felesége az orosz teniszcsillag, Anna Kurnyikova, akivel három gyermeket nevelnek: az ikreik, Nicholas és Lucy 2017-ben, Mary pedig 2020 februárjában született.

A júniusi miniturné egyébként a járvány lecsendesedése óta már az énekes második körútja lesz: ősszel Amerikában koncertezett Ricky Martinnal, a háromállomásos európai útjára azonban – amely során Budapesten kívül Varsóban és Łódźban lép fel – csak a saját zenekara, illetve népes tánckara kíséri el.

A turnéstartot megelőzően Enrique Iglesias e-mailben válaszolt az Index kérdéseire. Bár meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott, ezt igazából nem róhatjuk fel neki, hiszen zenészként elsősorban a színpadon nyújtott teljesítményével szemben lehetnek elvárásaink – ahogy az is érthető, hogy főként a munkásságáról és a magyarországi koncertjéről szeretett volna beszélni, a családját érintő kérdésünket elég rövidre zárta. Bár nagyon szerettük volna, azt sem sikerült kiderítenünk, hogy vajon tényleg járt-e Budapesten tavaly decemberben, amikor sajtóhírek szerint a dobosa innen jelentkezett be az Instagram-oldalán. A magyar fővárosról viszont érezhetően rajongással írt a válaszaiban, többször is kihangsúlyozva, micsoda öröm számára, hogy az itteni közönség mindig olyan elképesztően nagy energiával tölti meg a koncertjeit.

Nem először koncertezik Budapesten. Mi az első dolog, ami eszébe jut Magyarországról?

A rajongók kimagasló energiája, ami azért is olyan nagyszerű, mert ezt én magam is érzem a színpadon, és bizonyos értelemben táplálkozni tudok belőle. Azt gondolom, minden országnak és minden városnak más a hangulata, de Budapest kifejezetten az egyik kedvenc fellépő helyszínem. Bárcsak több koncertet adhatnék ott ezen a turnén!

Jut ideje arra, hogy körülnézzen azokban a városokban, ahol fellép?

Ez attól függ, hogy van-e más városban, illetve más országban koncertem közvetlenül az adott fellépés előtt vagy után. De általában nagyon kevés időm van felfedezőutakat tenni, próbálok koncentrálni és lazítani, mert fontos, hogy kipihenten álljak színpadra annak érdekében, hogy az előadásom a lehető legjobb legyen.

A járvány alatt sokáig egyáltalán nem volt lehetőség fellépni. Hogyan hatott önre ez az időszak? Bár gondolom, volt elég teendője, hiszen közvetlenül a pandémia kezdete előtt megszületett a harmadik gyermeke.

Számomra jó és rossz hatása is volt ennek az időszaknak. Egyrészt imádtam, hogy extra időt tölthetek a családommal, de mivel IMÁDOK koncertezni, borzasztóan hiányzott, hogy ismét úton legyek, és találkozhassak a rajongókkal.

Hogy élte meg a visszatérést? Nálunk az elején úgy tűnt, a közönség még picit óvatos a tömegrendezvényekkel. Önnek mi volt a tapasztalata az őszi turnéján? Valóban akkora ünnep volt, mint ahogy elképzelte?

Igen, pontosan így éreztem. Nagyszerűek voltak a koncertek. Eleinte azért kicsit ideges voltam, hogy talán kissé berozsdásodtam a hosszú kihagyás alatt, de abban a pillanatban, ahogy az első bulin színpadra léptem Las Vegasban, egyszerre minden visszajött.

Az amerikai turnéját Ricky Martinnal vitte végig. Mit lehet tudni az önök kapcsolatáról?

Ricky Martin egy csodálatos bará,t és egy hihetetlenül jó előadó. A közös turnénkon, amikor csak tehettem, próbáltam elkapni hosszabb-rövidebb részleteket az előadásaiból.

Korábban azt nyilatkozta, a Final – amelynek a második része (Vol.2) idén érkezik – lesz az utolsó albuma, de azt is hozzátette: ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nyugdíjba vonul, továbbra is ír majd dalokat.

Valóban ez lesz az utolsó albumom, de kizárólag azért döntöttem így, mert az iparág modellje megváltozott. A streamingplatformok által gyorsan és könnyedén lehet közzétenni dalokat. Épp ezért nem gondolom, hogy manapság várni kellene arra, hogy néhány évente az ember kiadjon egy-egy teljes albumot.

Tudja, hogy ahol Budapesten fellép, az egy teljesen új aréna? Per pillanat a legnagyobb fedett csarnok Magyarországon, és ön az első nemzetközi előadó, aki ott koncertezik.

Igen, és nagyon izgatott is vagyok emiatt! Illetve külön hálás vagyok azért, hogy mindez Budapesten történik, mert tudom, hogy bízhatok abban, hogy az ottani rajongók elképesztő energiával töltik meg a show-t.

A hírek szerint ugyanazzal a műsorral érkezik majd, amellyel tavaly Amerikában turnézott.

Valóban nagyon sok lesz a hasonlóság, ahogy különbségek is lesznek. Őszintén szólva egy komplett új műsort állítottam össze az európai közönségnek.

Nem hivatalos információk szerint egy dalpremierre is készül a koncerten…

Ez olyasmi, amit csak akkor tudnak meg a rajongók, ha eljönnek a show-ra!

(Borítókép: Enrique Iglesias. Fotó: Getty Images)