Alain Delon már előre megtervezte, hogy szeretne meghalni

K EPA20130525211
2022.03.26. 11:29
Anthony Delon, Alain Delon fia egy helyi rádiónak beszélt apja végakaratáról. A francia színész azonban már évekkel ezelőtt eldöntötte, hogyan fog távozni az élők sorából.

Alain Delon már 2018-ban kijelentette egy televíziós interjúban, hogy mindent leírt végrendeletében arra az esetre, ha magatehetetlenné válna. A francia színész és filmrendező már egy ideje Svájcban él, ahol az eutanázia legális, így kijelentette: ha eljön az idő, egy svájci klinika szolgáltatásait veszi majd igénybe.

A francia színész fia, Anthony Delon önéletrajzi könyvének megjelenése alkalmából az RTL francia rádiónak nyilatkozott. Elmondta: megígérte apjának, hogy az utolsó pillanatig mellette lesz.

Igen, apám megkért, hogy szervezzem meg az eutanáziáját. Édesanyám is úgy akart meghalni, ahogy élt, ezért az eutanázia mellett döntött. Bár minden készen állt rá, végül nem kellett ehhez folyamodnunk

– idézi Anthony Delont a Blikk.

Alain Delon korábban arról is beszélt, hogy kiábrándult a világból, amelyben él.

Nincs többé tisztelet, nincs adott szó. Csak a pénz számít. Egész nap csak a bűnözésről hallunk. Tudom, hogy sajnálkozás nélkül hagyom majd itt a világot

– fogalmazott akkor a francia színész.

Az élet már nem tartogat számomra sokat, mindent megismertem, mindent láttam már. De mindenekelőtt utálom ezt a kort, hányok tőle

– mondta Alain Delon 2018-ban.

(Borítókép: 2013. május 25-én. Fotó: Guillaume Horcajuelo / MTI / EPA)