Aranyszínű latexbe burkolták a Dreher-palotát

IMG 3653
2022.01.27. 15:39
Latexszerű anyaggal vonták be a Ferenczy István 20. alatt álló házat Budapesten, ahol az eddigi információk szerint luxusirodát fognak kialakítani.

Fura jelenségnek lehettek szemtanúi azok, akik az V. kerületi Ferenczy István utcában jártak a napokban. A 20-as szám alatt álló házat ugyanis valamilyen latexszerű anyaggal vonták be. Eddig annyit lehet tudni, hogy az épületet luxusirodává alakítják át, ám azzal valószínűleg kevesen vannak tisztában, hogy a ház egy híres magyar tulajdona volt.

Az épület egykor ugyanis Dreher Jenő birtokában állt, akinek köszönhetően világhírnévre tett szert a Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. 

Dreher előtt pedig Paul Pál volt a tulajdonosa a háznak, amelynek homlokzatát a két világháború között, 1922-ben tervezte át Hajós Alfréd. Az eredeti homlokzat 1884-es volt, viszont neoreneszánsz stílust akartak kölcsönözni neki, ezért alakították át. Sorg Antal tervezte a házat, amelynek építési tervei jelenleg is elérhetők a Budapesti Fővárosi Levéltár oldalán. Az 1928-as tervekből az is kiderül, hogy hozzá is építettek az épülethez.

Az ingatlant még tavaly vette meg az Optinvest Zrt., a cég örökségi épületekbe ágyazott irodaházak fejlesztéséről ismert. A vállalat tulajdonosa, Dobos Máté Ede tavaly Facebook-oldalán osztott meg egy bejegyzést az új beruházásról. Mint írta, a Hajós Alfréd által áttervezett homlokzatot is szeretnék felújítani. Arról is beszámolt, hogy az általuk megvásárolt épületben töltötte a teleket a Dreher család, míg nyaranta a martonvásári Brunszvik-kastélyban laktak.

Magyarország legdrágább butikirodaházát alakítjuk ki 1400 négyzetméteren, homlokzatfelújítással, a hátsó traktus megemelésével, a régi megőrzésével és új terek kialakításával. Ez egy mesterremek lesz, egyetlen bérlő veszi birtokba 2024-ben. A koncepciót és terveket a Pyxis Nautica készíti

– derül ki a posztból

Az Optinvest tulaja egyébként egy sokat sejtető fotót osztott meg Facebook-oldalán egy héttel ezelőtt, amelyen szintén az aranyszínű, latexba burkolt házat láthatjuk.

Máshol is csináltak már ilyet

2021-ben egy 95 főből álló csapat csomagolta be a párizsi Diadalívet két hónap alatt. Az akcióhoz egyébként 25 ezer négyzetméter újrahasznosított anyagot használtak. A 2020-ban elhunyt, bolgár származású művész, Christo a feleségével együtt kezdett el dolgozni a Diadalív becsomagolásának tervein 1962-ben. Mivel úgy gondolta, Párizs városvezetése soha nem egyezne bele abba, hogy megvalósíthassa terveit, lemondott róla. Ám legnagyobb meglepetésére 2017-ben mégis rábólintottak az ötletre. A művész időközben meghalt, így nem tudta megvalósítani a tervet, ám a tiszteletére a projektet befejezték Christo elképzelései szerint. A 14 millió euróba kerülő munka költségeit Christo előkészítő tanulmányai – rajzok és modellek – eladásából fedezték.

(Borítókép: Index)