Geszti Pétert szíven ütötte, amit Oláh Ibolya a dalukról mondott

Névtelen-2
2022.01.19. 09:32
Nem adja elő többet a Magyarország című dalt az énekesnő, amit Geszti Péter ugyan megért, de láthatóan a szívére vett. Az énekesnő emellett több súlyos állítást is megfogalmazott a Megasztár című tehetségkutatóval kapcsolatban, amelyben annak idején sok más énekes mellett őt is felfedezték.

Oláh Ibolya a minap a Partizán POP című műsor vendége volt, ahol hosszasan mesélt karrierje kezdetéről, azaz a megasztáros időkről is. Az énekesnő szerint a tehetségkutató, ahol Tóth Vera után a második helyen végzett, lelkileg és fizikailag is borzasztó megterhelő volt, emellett Gulyás Márton azon felvetését sem cáfolta, hogy a végeredményt manipulálhatták a műsorban. Amikor a műsorvezető rákérdezett, hogy vajon lehetnének-e meglepetések, ha kiderülne a szavazatok valós megoszlása, nem adott egyértelmű választ, csak bólintott. Emellett azt is kifogásolta, hogy az ő szurkolótáborát Tóth Veráéval ellentétben hátra ültették a helyszínen, ám végül elismerte, hogy Vera technikailag jobb volt nála. 

Az interjú során szóba került a Magyarország című dal is, amelynek Geszti Péter jegyzi a szövegét. Felvezetésként Gulyás Márton megemlítette, hogy 2004-ben Oláh Ibolya elénekelte a Hazám című dalt, ami a tehetségkutatóban is egy emblematikus pillanat volt. Ennek kapcsán kiderült, hogy maga az énekesnő is érezte, hogy a politika használni próbálja a karakterét, de benne meg is volt a hazaszeretet – ahogy Bakács Tibor fogalmazott akkor, példát vehettek volna róla még a bőrfejűek is. 

2005. augusztus 20-án aztán Oláh Ibolya elénekelte a Magyarország című dalt. Arra a kérdésre, hogy a szerzeményhez hogyan viszonyul, annyit mondott: 

Abban az időben nagyon hittem ebben a dalban. Meg az emberekben is. Már nem merném előadni. És nem is fogom. Ezt a dalt már nem adom elő. Ez van. Mást szívesen eléneklek. Én nem hiszek már ebben. Az emberekben... Hittem, hogy tényleg lehet jó dolgokat csinálni, hittem az összetartásban.

Az énekesnő visszaemlékezett egy olyan esetre, amikor egy helyen a Magyarország című dalt adta elő, és a fellépés után az őröknek kellett kimenekíteniük.

Akkor érezte meg anyum, hogy milyen cigánynak lenni.

– fogalmazott, utalva rá, hogy nagyon sok támadás érte a származása miatt. Persze tudja, hogy Geszti Péter jót akart, és ő is azzal, hogy elénekelte ezt a számot, de nem nagyon tud azonosulni ezzel a történettel.

Ez például szívfacsaró, fáj a lelkem, hogy ezt kell mondjam, de nagyon hittem tényleg egy olyan országban, ahol az emberek nem ilyenek egymással, hanem mások. Ennyi.  

Abban mindketten megegyeztek, hogy ez „egy politikus dal”, miután Gulyás levezette, hogy a projekt bukása mintha valamilyen módon előjelezte volna, hogy a köztársaság eszme is bukóban van, és egy teljesen más korszak fog kezdődni. Ibolya szerint viszont a dalhoz köthető állítások, hogy ez egy antirasszista, egyenlőségpárti ország, hazánkra nem érvényesek. Ugyan Gulyás Márton felvetette, hogy esetleg pont ennek a reményét kifejezve kellene újra elénekelnie, az énekesnő szerint ez nem jó ötlet, az emberek ugyanis „már másfele mentek”. A riporter kérdésére, hogy mit tenne akkor, ha a „mostani kurzus egyik nagy reprezentatív művésze, mondjuk Ákos azt mondaná, énekeljük el közösen”, arra annyit mondott:

Hogy én az Ákossal? Még jó, hogy ülsz. Meg én is. 

Oláh Ibolya szavai Geszti Péterhez is elértek, aki a Facebook-oldalán reagált az énekesnő szavaira. 

Olvasom, hogy Oláh Ibolya nem énekli többet a Magyarország című dalt... Kár. Nagy hang, törött lélek, fájdalmas élet az övé, tehetségét a mai napig szeretem. Szíven üt, amit a dalunkról mond, leginkább azért, mert értem, mit érez, és igaza is van. De azért egy napon még meggondolhatja. Meggondolhatjuk. »A rossz győzelméhez nem kell más, csak az, hogy a jók ne tegyenek semmit.« (Edmund Burke) GP

A teljes interjút itt tudja visszahallgatni.

(Borítókép: Oláh Ibolya és Geszti Péter. Fotó: Velvet / Matolják Adrienn / Index)