Károly herceg meghívta Harryéket Angliába, egy feltétellel mennek

GettyImages-1052323750
2022.01.18. 18:52
A jelenleg Amerikában tartózkodó pár, Harry és Meghan meghívást kapott az Egyesült Királyságba Károly hercegtől, azonban az odautazásuk nem éppen egyszerű.

Harry és Meghan Markle már 2020 tavaszán a hátuk mögött hagyták a brit monarchiát – és kötelezettségeiket –, hogy Amerikába költözzenek. A pár azóta mondhatni fürdőzik abban a figyelemben, amelyben az Egyesült Államokban van részük, azonban, mint azt Harry kijelentette, úgy érzik, képtelenek visszatérni az Egyesült Királyságba, ha nem kapnak rendőri védelmet. 

A Mirror információi szerint Károly herceg meg is hívta Harryt és Meghan Markle-t gyermekeikkel együtt, hogy lakjanak nála egy darabig, reménykedve abban, hogy így végre először láthatja majd unokáját, Lilibetet. Bár a kislány már tavaly júniusban megszületett, azóta nem találkozott nagyapjával. Mint kiderült, Károly már karácsony előtt felvetette ezt a lehetőséget, ami nem is olyan rossz ötlet, tekintve, hogy ez lenne az első alkalom, amikor az egész család újra együtt van azóta, hogy Harry és Meghan búcsút mondtak uralkodói kötelezettségeiknek. A lap egyik forrása azt is közölte, hogy a család az utóbbi hónapokban telefonon keresztül tartotta a kapcsolatot. Wales hercegét pedig igencsak elszomorította az, hogy nem tudott együtt tölteni egy kis időt Harry gyerekeivel. 

Az azonban továbbra is kérdéses, hogy ez a találkozó egyáltalán létrejöhet-e, mivel Harry addig nem akarja betenni a lábát az Egyesült Királyságba, amíg nem kap védelmet. Ugyanakkor a királyi család védelméért felelős csapat egykori vezetője, Dai Davies elmondta, Harry nem döntheti el kénye-kedve szerint, mikor kér védelmet. Csak példaként említette, hogy amikor II. Erzsébet királynő egyetlen lányát, Anna hercegnőt el akarták rabolni 1974-ben, akkor sem kapott egész napos védelmet. Bennfentesek beszámolói szerint pedig a királynőnek sem áll szándékában eleget tenni Harry kérésének, így könnyen meglehet, hogy Károly herceg egy darabig nem láthatja még Lilibetet.

(Borítókép: Harry herceg és Meghan Markle 2018. október 17-én. Fotó: Chris Jackson – Pool / Getty Images)