Kulcsár Edina újra szerelmes, magyar rapper a párja

2022.01.17. 15:22
Pár nappal azután, hogy kiderült, Kulcsár Edina és Szabó András válnak, a kétgyermekes anyuka máris megmutatta új partnerét.

Kulcsár Edina és Szabó András pénteken jelentette be, hogy véget ért a házasságuk. Noha korábban azt nyilatkozták, nincs harmadik fél a dologban, a modellre máris rátalált a szerelem – maga mutatta meg közösségi oldalán, hogy ki az új párja.

A kétgyermekes édesanya friss posztjában azt írja, azért ment elébe a dolgoknak, mert az ismerőseit már több újságíró is megkereste, hogy további részleteket derítsenek ki a válásukkal kapcsolatban. Kifejtette, hogy Csutival már rég nincs rendben a kapcsolatuk, és már jó ideje nincsenek együtt. Állítja, hogy ennek ellenére jó kapcsolatot ápol gyermekei apjával, aki a kicsik miatt néha még a közös otthonukban tartózkodik.

Igaz, hogy nem harmadik fél miatt lett vége a kapcsolatunknak, viszont azt nem tagadom, hogy közben rám talált a SZERELEM! Egy olyan szerelem, amivel még nem találkoztam! Amiről azt sem tudtam, hogy létezik!

– olvasható a bejegyzésben. Kulcsár Edina azt is hozzátette: nem akarta azonnal kiteregetni a dolgait, de rájött, hogy túl kicsi ez az ország ahhoz, hogy bármit is titokban lehessen tartani. Elmondása szerint olyan erős szerelem fűzi új partneréhez, ami még számára is megmagyarázhatatlan, ilyesmivel ugyanis még nem találkozott azelőtt. 

Nem akarok tovább bujkálni és tagadni, hanem őszintén szeretném felvállalni az érzéseim, és megmutatni a világnak, hogy ki az, aki miatt más színben látom a világot. Ki az, aki a tenyerén hordoz, akinek a hiánya fizikális fájdalmat okoz, aki minden bennem lévő szeretetet visszahozott, és akinek a társaságában nem tudok nem mosolyogni. Ő G.w.M, aki polgári nevén Varga Márk!

– árulta el végül a válófélben lévő modell, akinek a bejegyzését itt tudja teljes egészében elolvasni. 

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy Kulcsár Edina és Varga Márk mikor találkoztak először, de ősszel már biztosan ismerték egymást, a rapper novemberben megjelent, Hello című számának klipjében ugyanis a modell volt a főszereplő. 

Egészen friss hír, hogy hamarosan Kulcsár Edina saját dallal jelentkezik. Azt egyelőre nem tudni, hogy ebben Varga Márknak is van-e szerepe.

Időközben G.w.M is megerősítette, hogy egy párt alkotnak a modellel. Felvezetésként leírta, nem jellemző rá, hogy kiteregetné a magánéletét, de mivel az utóbbi időben több újságíró is megkereste, úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba. Hangsúlyozza, hogy a család szó jelentése számára a legszentebb dolog a világon, magát és a párját sem hibáztatja, amiért eltávolodtak egymástól, egyszerűen így alakult. 

A múltról ennyit szeretnék elmondani, és hogy megmaradt a gyerekek miatt a jó viszony kettőnk között, semmi többet ! A jelen és a jövő viszont az, hogy érkezett egy szerelem az életembe. Ez a szerelem annyira intenzív, erős és őszinte, hogy elképzelni nem tudtam volna, hogy létezik ilyen

– olvasható Varga Márk posztjában. A rapper azt is hozzátette:

Lehet sárral dobálózni, lehet mondani bármit, de felesleges, mert az őszinte szerelem győzött, mindent vitt. A két dolog között telt el idő, szóval egyik oldalról sincs az, hogy egymás életébe rondítottunk volna bele! Mindenkinek szívből kívánom hogy, átélhesse ezt a varázslatos érzést amit érzünk! 

– zárta sorait, hozzátéve: ennek a lánynak a neve Kulcsár Edina. 

A Blikk utolérte Kulcsár Edina exét, Szabó András a fentiek kapcsán úgy fogalmazott, nehéz erre mit reagálnia, nagyon sok kérdés van a fejében, amire ez magyarázatul szolgálna, de ülepednie kell a dolgoknak. Nem tartja helyén valónak, hogy véleményezné, mi van Edina és Márk között, mert továbbra is védelmezni szeretné gyermekei anyját. Edina döntését elfogadta, de szeretné, ha a kicsik miatt volt párja lelkileg is jól legyen. 

Barátkoznom kell a gondolattal, igen, hogy a gyerekeimmel is fog találkozni. Azt nem szeretném elmondani, hogy mikor tudtam meg a dolgot, de úgy érzem, hogy Edina nem mindig volt velem őszinte. Rettentően csalódott vagyok, azért is, ami a házasságunkkal történt és amiatt is - bár tudom, hogy ez az élet rendje -, amivel most szembesülnöm kellett. Amit még mondanék, azt inkább nem teszem, hogy a családom érdekeit védjem

– zárta nyilatkozatát Csuti, aki azt is elárulta a Blikknek, hogy Edinát és Márkot ő mutatta be egymásnak.