Gyászmisét tartanak Kóbor Jánosért a Szent István-bazilikában

F FRI19821112028
2021.12.07. 20:15
A hétfőn elhunyt rockikonért imádkoznak jövő pénteken.

Az Index is megírta a szomorú hírt: rövid betegség után, 78 éves korában elhunyt az Omega alapító frontembere. Kóbor János néhány héttel ezelőtt került kórházba, állapotáról a család kérésére nem közölt információkat a zenekar. A legendás énekes távozásáról hétfőn délelőtt tájékoztatták a nyilvánosságot az együttes Facebook-oldalán.

A zenekar menedzsere időközben megerősítette, hogy Kóbor János koronavírus-fertőzésben, illetve annak következményei miatt hunyt el. Trunkos András azt is hozzátette, hogy Mecky nagyon makacs volt, nem hitt a vírusban, ezért nem is oltatta be magát. 

A rockikon búcsúztatásáról egyelőre még nincsenek hírek. Kóbor János korábban a Ripost7-nek nyilatkozott arról, hogy ő mindezt hogyan képzeli el – akkor azt mondta, egyértelmű, hogy hamvasztást szeretne, illetve hogy a hamvait a Balatonba szórják. 

A zenekar most a Facebook-oldalán annyit közölt, hogy 2021. december 17-én 19 órakor gyászmise lesz Kóbor Jánosért a Szent István-bazilikában.

(Borítókép: Kóbor János 1982-ben. Fotó: Friedmann Endre / MTI)