Marsi Anikó elmondta, miként váltak el Palik Lászlóval

BBF9815
2021.12.06. 09:10

Interjút adott Marsi Anikó, amelyben Palik Lászlóval való házasságáról, válásáról és új párjáról mesélt részletesen.

A házaspár útjai idén júniusban váltak el végleg, amikor a férfi elköltözött. Azóta már mindkettőjüknek új szerelme van, és állítólag kölcsönösen ismerik és kedvelik egymás új választottját.

A házasságom 16 évig tartott, és már előtte 2 évig egy párt alkottunk Lacival. Ezért mondok 18 együtt töltött esztendőt, ha róla beszélek. Az nagyon hosszú idő, a jóból is megárt a sok

– mondta most együttlétükről Marsi Anikó. Kifejtette: házasságuk természetesen nem egyik pillanatról a másikra ment tönkre. Hosszú, fájdalmas, olykor érzelgős folyamat volt, több hullámvölggyel és hullámheggyel – fogalmazott.

A műsorvezető felidézte, hogy házassága végéhez közeledve kellett egy kis idő, hogy feldolgozza a történteket:

Miután ráeszméltem, hogy mi már nem tudunk és soha nem is fogunk egymással normálisan együtt élni, nem tudom, nem emlékszem, hogy mennyi időbe telt, hogy nyitott legyen a szívem egy új kapcsolatra.

Hozzátette: óvatosságra intette, hogy úgy érezte, a fiain kívül máshoz nehezen képes alkalmazkodni.

A műsorvezető arról is beszélt, hogy van néhány gyerekkori barátnője még Szolnokról, egy nyolc fős „keménymag”, akikkel kölcsönösen támogatják egymást a válásoknál, párváltásoknál, és ez most is sokat segített neki.

Nem ítélkezünk, nem gonoszkodunk, hanem támogatjuk egymást. Nekem ők voltak ebben az időszakban a támaszaim

– mondta erről a Borsnak. Új párjáról úgy nyilatkozott: nagyon örül annak, hogy választottját a gyerekei és barátai is elfogadták. Arra, hogy mit szeretnek a leginkább egymásban, azt mondta:

Mindent. A másiknak a lényét, úgy, ahogy van. Én speciel imádom, ahogy Gábor a gyerekeimhez szól. Nagyon tetszik a köztük levő viszony.

(Borítókép: Marsi Anikó Fotó: Bársony Bence)