Kóbor Jánost gyászolja a Scorpions is

D KOS20140614048
2021.12.06. 19:29

Az Index is megírta a szomorú hírt: rövid betegség után, 78 éves korában elhunyt az Omega alapító frontembere. Kóbor János néhány héttel ezelőtt került kórházba, állapotáról a család kérésére nem közölt információkat a zenekar. A legendás énekes távozásáról ma délelőtt tájékoztatták a nyilvánosságot az együttes Facebook-oldalán.

A hírre elárasztották a búcsúzó üzenetek a közösségi felületeket: zenészek, politikusok, ismert emberek és civilek egyszerre mozdulva hajtottak fejet a nagyszerű énekes emléke előtt. A Scorpions zenekar, melynek tagjai személyesen is ismerték Kóbort, és a betegsége hírére nemrég videóban üzentek neki, szintén a Facebookon vettek végső búcsút a frontembertől.

Nagyon szomorú hír érkezett ma… elhunyt a kedves barátunk, Kóbor »Mecky« János a legendás Omega zenekarból 

– olvasható a bejegyzésben, melyben részvétét fejezte ki az együttes az énekes családjának és barátainak, kiemelve az Omega megmaradt tagjait, majd hozzátették:

A dalaid örökké élnek.

Az Omega és a Scorpions barátsága az 1970-es évek elején kezdődött, amikor a magyar zenekar nyugat-európai turnéjához kísérőzenekarként csatlakozott a német csapat. 1994-ben az Omega a Népstadionban koncertezett, ahol vendégként állt színpadra a Scorpions két tagja, Klaus Meine és Rudolf Schenker. Az eseményen Kóbor Jánossal közösen énekelték el az Omega Fekete pillangó című dalát. 

Egy évvel később, a Ruanda megsegítésére szervezett koncerten a Scorpions előadta a White Dove című számukat, amely a Gyöngyhajú lány angol átirata. A két zenekar azóta is jó kapcsolatot ápolt. Amikor 2014-ben a Scorpions a Hősök terén adott koncertet, a Wind of Change című daluk Kóbor János és Molnár György közreműködésével hangzott el.

(Borítókép: Kóbor János, az Omega énekese (j) és Klaus Meine, a Budapestre érkező Scorpions együttes énekese a Liszt Ferenc repülőtéren 2014. június 14-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)