Alec Baldwin állítja, hogy nem lőtt a forgatáson, és nem felelős az operatőr haláláért

2021.12.03. 09:10

Állítása szerint nem húzta meg annak a kellékfegyvernek a ravaszát Alec Baldwin, ami még októberben dördült el a Rust című westernfilm forgatásán. A forgatáson Halyna Hutchins operatőr belehalt a lövésbe, Joel Souza rendező pedig megsebesült. 

Baldwin a rendőrség kérésére korábban több interjút is visszautasított, most azonban az ABC televíziónak könnyek közt nyilatkozva megtörte a csendet. A beszélgetés előzetese már szerdán megjelent, az interjút a New York Post szemlézte.

A színész azt mondta George Stephanopoulos riporternek: fontosnak érezte néhány tévhit tisztázását, amivel szerinte nem várhat addig, amíg lezárják a vizsgálatokat az ügyben, és ez akár több héten vagy hónapon keresztül is eltarthat.

Elmondása szerint megdöbbent, mikor megtudta, hogy éles lőszer került a forgatáson használt fegyverbe.

Valaki felelős azért, ami történt, Nem tudom megmondani, hogy ki, de azt tudom, hogy nem én vagyok az

– szögezte le Alec Baldwin, aki állítása szerint ugyan felhúzta a pisztolyt, de a ravaszt nem húzta meg.

Nem húztam meg a ravaszt. Soha nem emelnék fegyvert senkire, és húznám meg a ravaszt. Soha

– jelentette ki Alec Baldwin. Elmondta, hogy a baleset előtt a később halálos sebet kapott Halyna Hutchins instruálta őt arra vonatkozóan, miképp tartsa a fegyvert, amíg megtörténik a kamera megfelelő szögbe való beállítása.

A tragikus baleset után a film valamennyi producerét beperelték. Egyes hírek szerint a költségeket úgy akarták csökkenteni, hogy tapasztalatlan stábtagokat alkalmaztak. Baldwin maga is producere a filmnek, de elmondása szerint kreatív producerként nem volt felelős a stábért, illetve a gyártásért.

Alec Baldwin elárulta, hogy a Rust című filmig sohasem dolgozott együtt Halyna Hutchinsszal, de mint mondja, lenyűgözte az operatőr munkához való hozzáállása.

Olyasvalaki volt, akit minden vele dolgozó szeretett és csodált

– mondta könnyeit visszafojtva a színész, és az interjúban megjegyezte: nem számít arra, hogy elítélnék, mivel többen is mondták neki, hogy nem felelős Halyna Hutchins haláláért.

A végzetes baleset előtt többször is jelezték a forgatáson dolgozó stábtagok a súlyos szabálytalanságokat, a biztonsági protokoll megsértését, és órákkal azt megelőzően, hogy a pisztoly elsült a főszereplő Alec Baldwin kezében, tiltakozásuk jeléül hatan már elhagyták a forgatás helyszínét.

A történtekkel kapcsolatban a Rust forgatásának fegyvermestere is megszólalt. Hannah Gutierrez Reed ügyvédjén keresztül azt üzente: nincs tudomása arról, hogyan kerülhettek éles lőszerek a forgatásra. A forgatáson egyébként több éles lőszer is volt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport