A #miatiktokod elődöntője ezzel a résszel a végéhez ér, és hamarosan kiderül, melyik négy versenyző jut a döntőbe. És az is, hogy ki lehet-e pattintani Turai Barnát három nap alatt.

Újabb adag elődöntős videóval folytatódik a #miatiktokod, az Index tehetségkutatója. A versenyzőknek a zsűri által megszabott feladatokat kell teljesíteniük, vagy legalábbis megpróbálni teljesíteni. Az első mai videósunknak ugyanis, aki eddig testépítésben utazott, lehetetlen küldetés jutott, Turai Barnát kellett kipattintania három nap alatt. Meglepő, de a TikTokon még ez is összejöhet, a feladatul kapott zsűritag maga is bőszen jegyzetelt.

A bulira készülődő lánycsapat ezúttal nem nyűgözte le Hajós Andrásékat, a csajozási tippeket adó, ukrán származású nehézfiú viszont mindenkit meggyőzött (Turai Barna ismét bőszen jegyzetelt). A travelinfluenszereket parodizáló lánynak most a gasztroinfluenszereket kellett kifiguráznia,

és ezúttal is pusztító produkciót szállított.

A következő részben kiderül, melyik négy versenyző jut be a döntőbe. A végeredménybe ön is beleszólhat, hiszen az a versenyző kapja a közönségdíjat, akinek a legtöbb like kerül a #miatiktokod és #elodontosvagyok hashtaggel ellátott videójára. Csütörtökön újra találkozunk, és megismerheti a döntősöket.