Különös bizsergés futott végig Bereczki Zoltánon, aki titokban feleségül vette Bata Évát

2021.11.26. 09:08

Bereczki Zoltán ritkán beszél a magánéletéről, sőt még közös fotón is csak elvétve szerepelnek Bata Évával, ám most elárulta: három hónapos kislányának édesanyjával már férj és feleségként élnek.

A színész már korábban is volt házas, de akkor elsősorban a párja szorgalmazta, hogy hivatalosan összekössék az életüket. Most máshogy éli meg az apaságot is, mint amikor előző gyermeke született.

Zorka most lesz 14, és én ezt nagyon máshogy élem meg most, mint akkor. Sokkal jobban tudok figyelni, sokkal jobban felfogom, sokkal inkább afelé megy az értékrendem, hogy én már tudok apa lenni, lehetek apa felelősséggel

– fogalmazott Bereczki, aki azt is elmesélte, hogyan kerültek közel egymáshoz Bata Évával. Egy közös olvasópróbán már a bemutatkozáskor végigfutott rajta valami különös bizsergés, a próbák előtti fotózáson pedig már kölcsönösen keresték egymás társaságát. Ezután egy egész hétvégét átleveleztek a számítógép mellett.

Vasárnap este döbbentem rá, hogy én három napja vinnyogva-röhögve, mélyre menve mindenről tudok vele beszélni, mintha itt lenne velem. Aztán azt mondtam neki, én holnap délután ráérek, menjünk el kajálni, mert kíváncsi voltam, ez a rezgés élőben is műkö­dik-e. És működött

– idézte fel a színész, hozzátéve, hogy nemcsak neki, de feleségének is fel kellett dolgoznia, hogy két teljesen különböző színészi területről érkeztek. Bereczki Zoltán ugyanis épp akkor próbált kitörni az operettes-musicales szerepkörből, komolyabb szerepeket vállalva, de eleinte tartott attól, hogy a prózai színésznő nem értékeli az ő teljesítményét. 

(via Blikk)