Tűzben és könnyek között zajlott a Sztárban sztár leszek! negyedik élő show-ja

TV2cover
2021.10.25. 05:58
Kilencen indultak, nyolcan maradtak a Sztárban sztár leszek! versenyzői. A zsűri sorra méltatta a fiatal előadók produkcióit, de természetesen nem maradt el egy könnyedebb szócsata sem Majka és Tóth Gabi között.

A Sztárban sztár 2013-ban startolt el a TV2-n. A műsor koncepciójában hazai előadóink alakultak át nemzetközi zenészekké, és adták elő a dalaikat élő adásban. De nem csak sminkkel és öltözékkel avanzsáltak valaki mássá: minél jobban sikerült hozniuk az illő mozgását, arcjátékát, hangszínét és egyéb rá jellemző szokásait, annál jobb értékelésre számíthattak a zsűritől.

A műsorból több évad is elkészült, 2019-re azonban újragondolták a koncepciót, és sugározni kezdték a Sztárban sztár leszek! című változatot, amiben már hétköznapi emberek próbáltak szerencsét. Az előválogató után ők is élő adásban imitálhatták a rájuk osztott hírességeket, amiben a legjobbnak végül Békefi Viktória bizonyult két évvel ezelőtt.

A zsűrit az eső szériában a Sztárban sztár korábbi versenyzői alkották: Bereczki Zoltán, Horváth Tamás, Pápai Joci és Tóth Gabi – az énekesnőt várandóssága miatt az utolsó két adásban testvére, Tóth Vera váltotta a poszton. A második évadot 2020 őszére tervezték, a pandémia azonban itt is betette a kiskaput, helyette a Sztárban sztár hetedik évada került képernyőre.

Idén azonban elstartolt a tervezett második évad. A zsűri összetétele két ponton változott az elsőhöz képest: Bereczki Zoltánt és Horváth Tamást Köllő Babett és Majka váltotta a zsűritagok asztalánál. Utóbbi és Tóth Gabi rendszeren osztják egymást a műsor alatt. Az énekesnő mellett Pápai Joci is megmaradt mentornak.

A múlt heti élő show-ra keserű árnyékot vetett egy korábban már kiesett versenyző tragikus balesete. Csontos Karina két hete hunyt el autóbalesetben, amiről Tóth Gabi bejegyzéséből értesülhettek a rajongók.

Legyen neked könnyű a föld, drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!

– írta bejegyzésében az énekesnő, aki később több támadást is kapott, hiszen a balesetet követő adásban egy szót sem ejtettek az elhunyt versenyzőről. Tóth Gabi később reagált a vádakra, mondván: Karináért mindenki otthon gyújtott gyertyát, gyászukat és együttérzésüket pedig mind kifejezték a családja felé.

A negyedik élő adás vidáman indult, a versenyzők élettel teli csapattá álltak össze, így adták elő Dua Lipa Love Again című számát. Ekkor még senkin sem látszott izgalom, ami persze a produkciók alatt változott, de a legtöbbjük vagy nem izgult, vagy ügyesen voltak képesek palástolni ezt.

A zsűri ezúttal sem olvadt bele a díszletekbe. Majka piros dzsekiben, Köllő Babett gigamasnis párducruhában, Tóth Gabi pedig ismét népi motívumokkal díszített, mélyen dekoltált estélyiben foglalt helyet, mellettük Pápai Joci fekete bőrkabátja meglehetősen visszafogottan hatott – ahogyan időnként ő maga is, amíg a zsűri színesen öltözött tagjai gyakran igyekeztek túlkiabálni egymást.

Vasárnap este kilenc versenyző állt színpadra. Mind felkészülten érkeztek a TV2 stúdiójába, és a mentoroktól kivétel nélkül rendkívül magas pontszámokat kaptak. Két versenyzőnek adták a maximális 30 pontot, de ettől a többiek csak 1-2 ponttal maradtak le, amit végül a nézők variáltak át. Majka mindenesetre megjegyezte:

Lehet, hogy front van, vagy csak én vagyok szentimentális, vagy a műsor kurva jó!

Egy szerencsés és egy szerencsétlenebb pörgetés

Nem kérdés, hogy gyakorta az dönt egy produkció sikeréről, hogy az előző show végén melyik előadót pörgetik ki az énekesek számára. Az esti adásban két versenyző is ellentétes nemű előadó bőrébe bújt. A műsort Pál-Baláž Karmen nyitotta, aki Bruno Mars Locked Out Of Heaven című számát dalolta el. A felvidéki énekesnő küllemben és mozgásban remekül hozta a Grammy-díjas énekest, a hangját azonban nehéz volt leutánoznia. Sugárzás közben egyébként egy, a klipet idéző retró effekt is került a képernyőre, bár ez inkább volt zavaró, mint hangulatkeltő. Később Gábor Márkó is nemet váltott az adás erejéig, Sabrina Salerno bőrébe bújva adta elő a Boys Summertime Love című dalt, ami inkább volt paródia, mint érzelmekkel telített produkció, a nézők azonban imádták, így nem csak a zsűri adott neki maximális pontszámot – a közönségnek hála ő volt az első, aki biztonságban felülhetett a páholyba. Karmen vele szemben utolsóként ment át a rostán, nem kérdés viszont, hogy neki nehezebb dolga volt. Ha egy férfi nőnek öltözik, az általában önmagában mosolyt csal az emberek arcára, fordítva viszont nem ugyanazok az elvárások.

Fizikai fájdalmaim vannak a leszorítástól

– jegyezte meg egyébként Márkó, miután a zsűritagok arról a bizonyos tagjáról beszéltek, ami a víz hatására a kelleténél erőteljesebben látszott át a ruhán.

Nagy átváltozások

Hadas Alfréd és Balogh Krisztofer is sokat változott a színpadon. Majka versenyzője Paint személyesítette meg, méghozzá meglehetősen élethűen. A rapper A Szex vajon mi? című dalát adta elő, mire a mentora megjegyezte, hogy szerinte Alfréd jobban rappel az eredeti előadónál. Balogh Krisztofer The Weekendként debütált, az énekes Can't Feel My Face című számát dalolta el. Valódi tűzzel fűszerezett előadása közben helyenként észlelhető volt, hogy nem bízik magában kellőképpen. Ennek oka lehetett az, hogy Tóth Gabi a héten betegeskedett, így nem volt elég ideje a versenyzőjére. Mint mondta, a következő héten pótolják mindezt, ami így is lesz, hiszen Krisztofert hamar továbbjuttatták a nézők.

Amíg mások azért küzdöttek a színpadon, hogy minél erőteljesebbek lehessenek, Csiszár István a benne rejlő rockert rejtette el Boy George-ként a Karma Chameleon című szám előadása közben. Megérte legyőznie saját erőteljességét, ugyanis negyedikként foglalhatott helyet a páholyban.

Könnyek között

Venczli Zóra szakításával már hetek óta foglalkozik a sajtó. A fiatal lány egy hétéves kapcsolatból volt kénytelen kilépni, ám nem kérdés, hogy még mindig táplál érzelmeket volt kedvese iránt. Christina Perriként az A Thousand Years című dalt adta elő, aminek végén kis híján könnyekbe fulladt a produkciója. A zsűri értékelésekor végig pityergett is, miután pedig Pápai Joci, Tóth Gabi és Köllő Babett is biztató szavakkal igyekezett erőt önteni belé, Majka egy poénnal kívánta enyhíteni a hangulatot.

Nagyon szomorú vagyok, mert egy nagyon őszintétlen produkciót láttam. Ugyanis azt a papot, aki hátul volt, nagyon sokszor láttam már nagyon sok főbűnt elkövetni

– jegyezte meg a rapper, mire a versenyző valóban elmosolyodott, Tóth Gabi azonban nem értékelte a humort, és elmondta, szerinte zsűritársának tisztelnie kellene Zóra érzelmeit. Majka erre azt mondta,

ő ide trollkodni jött, és ha akar, trollkodni is fog.

Kirobbanó erő a színpadon

Kárász Dávidnak Bon Jovi szerepe jutott, a Livin' On A Prayer című számmal tolt is egy hatalmas bulit a színpadon, ami nemcsak a továbbjutáshoz volt elég, de Pápai Jociban is felébresztett egy gyerekkori emléket.

Ha hiszitek, ha nem, gyerekkoromban én voltam az oláhcigányok Bon Jovija. […] Én játszottam Bon Jovi-dalokat. Egyszer voltam egy házibulin, és volt az a lassú szám, amiben átöleli a gitárt, mert fázik a prérin. Én meg átöleltem a gitárt a cigánytelepen, hátha észreveszik, hogy tényleg olyan, mint a Bon Jovi, de nem vették észre amúgy

– mesélte az énekes értékelés közben, majd nevetve azt mondta a versenyzőnek, hogy jobb Bon Jovi volt, mint ő, és hogy

Rohadjá’ meg!

Ezután azonban a viccet félretette, és megdicsérte a versenyzőt, hozzátéve, hogy véleménye szerint az említett dalról már minden bőrt lehúztak, de Kárász Dávid előadásában újra megszerette.

Urbán Edina Péter-Szabó Szilvia Ébredj fel! című számával állt színpadra. A felkészülésben maga az énekesnő is segített neki, így gond nélkül hozta a Nox-hangulatot, csupán némi mozgást hiányolt tőle a zsűri. Edina azonban bármennyire is megélte a pillanatot, a nézők szavazatai alapján ő búcsúzott az élő show-tól.

Nem érzek szomorúságot, mert ez most nagyon klisés lesz és nyálas, de megváltoztatta az életemet a műsor. Mindenkinek köszönöm, csak azért sírok, mert azokat az embereket ott nagyon megszerettem, és hiányozni fog, hogy együtt dolgozhassak velük

– mondta a kiesés pillanatában, melyben Tóth Gabi is megsiratta búcsúzó versenyzőjét.

A 15 éves Szakács Szilvia a múlt héten zsebre tehette a jolly jokert, amikor neki jutott Katy Perry. Az énekesnő Roar című számát énekelte el, tökéletesen hozva Katy hangját, mozgását és arckifejezéseit is. Remek munkát végeztek egyébként a díszlettervezők is, akik néhány perc alatt valódi dzsungellé varázsolták a színpadot. Szilviának jutott a zsűri második maxpontos értékelése, amivel a nézők is egyetértettek, a lány ugyanis másodikként ülhetett fel a győztesek helyére.

A műsor végén természetesen az is kiderült, kit személyesítenek meg a versenyzők a jövő heti adásban.

Pápai Joci csapatában

Gábor Márkó Michael Jackson,

Pál-Baláž Karmen Roxette

Venczli Zóra pedig Kiesza bőrébe bújik majd.

Majka úgy döntött, hogy

Csiszár István jövő vasárnap Korda György,

Hadas Alfréd pedig Reel 2 Real lesz.

Tóth Gabi egyetlen versenyzője, Balogh Krisztofer pedig a műsor előző évadának zsűritagját, Horváth Tamást fogja alakítani.

A Sztárban sztár leszek!-ről összességében elmondható, hogy valóban támogatja a fiatal tehetségeket. A zsűri meglehetősen vajszívű, és a hosszas méltatásokat követően szívesen osztogatja a magas pontszámokat, így a versenyzők akkor is elismerve érezhetik magukat, ha a nézők végül úgy döntenek, nem éppen őket engedik tovább a következő élő show-ba.

A műsor egyik szünetében egyébként egy premier is hallható volt, a Valmar, Sofi és Nemazalány közös dala, az Álmatlan esték a Sztárban sztár leszek! színpadán debütált, Tilla pedig ki is hangsúlyozta, hogy nagy tiszteletben tartja az említett előadókat, akik csupán a tehetségükkel és kitartásukkal lettek ismertek, a hírnevet pedig a YouTube-on vívtak ki maguknak.

(Borítókép: Tóth Gabi nem nevet Majka poénján. Fotó: TV2 / Sztárban Sztár Leszek!)