Túl rövid egyenruhájuk miatt tiltakoznak a Hooters pincérnői

2021.10.22. 06:03
A cég alkalmazottai TikTokon kértek segítséget, amit meg is kaptak.

Bár sokan úgy vélik, hogy a TikTok csupán a tinédzsergeneráció pihenőhelye, az utóbbi időben igencsak felértékelődött a jelentősége, főként a pandémia ideje alatt, amikor az emberek a négy fal között voltak kénytelenek tengetni a mindennapokat. Mára kvázi bevett szokássá vált, hogy az emberek a videómegosztón hívják fel a figyelmet egy-egy jelenségre vagy kérnek segítséget valami miatt. Így tettek néhányan a Hooters pincérnői közül is.

A vállalatot 1983 áprilisában alapították, azóta pedig rengeteg kritikát kapott koncepciója miatt, amelynek lényege, hogy meglehetősen pőrén öltözött személyzet szolgálja ki az éhes vendégeket. Az ott dolgozók persze vállalják mindezt, a cég azonban sokakat megbotránkoztatott legújabb rendelkezésével.

Állítólag némi tesztelés után több étteremben is elrendelték, hogy a személyzet váltsa le az eredetileg uniformisként viselt rövidnadrágját, helyette egy inkább egy bugyinak megfelelő alsóban vegyék fel és vigyék ki a rendeléseket.

A napokban vírusként terjedtek azok a videók a TikTokon, amelyeken a pincérnők összehasonlítják a régi és az új kötelező öltözéket, és bizony nem mindegyikük örült a változtatásnak, sőt.

Szeretem a munkámat, de alsóneműben nem szeretnék dolgozni

– mondta egyikük.

@ggnguyen

what’s that supposed to fit?!? #hooterstiktok #hooter #hootersgirl #StudentSectionSauce

♬ KeyKey Palmer - ConTejas

A Hooters egyébként már a létrejötte óta egyéni elvárásokat támaszt az alkalmazottak felé, az egyenruhán kívül vannak szabályok a sminkre és hajviseletre is. Holly Madison például a Lenn, a nyúl üregében: A legismertebb nyuszilány vallomása egy bizarr és zárt elit világról című memoárjában elmondta, hogy (annak idején legalábbis) az étteremben minden lánynak harisnyát kellett viselnie, hogy tökéletesnek látszódjon a bőre.

A TikTok-visszhang egyébként meglehetősen pozitívan sült el a ruha hosszát (vagyis annak nem létezését) hiányoló alkalmazottak számára. A panaszok ugyanis a vállalathoz is eljutottak, és úgy tudni, eleget is tettek a kérésnek: az egyik videót posztoló hölgy üzenetet kapott a Hooters vezérigazgatójától, amelyben azt írta, megengedi, hogy a pincérnők a korábbi, már jól bevált shortjukat viseljék munka közben.

@sick.abt.it

couldn’t have done it without all of you ❤️ #hootersgirl

♬ sonido original - DIABLO_FFツ

Az Insider információi szerint egyébként a cég az alkalmazottaival egyeztetve hozta forgalomba az új, bugyiszerű alsó viseletét, így természetesen akadnak olyanok is, akik kifejezetten örömmel hordják. A TikTokon olyan pincérnő is bejelentkezett, aki imádja a minialsót, mondván: sokkal több borravalót kapott, amióta viseli.

Esetükben győzött az igazság, a Hooters azonban már többször is kapott bírálatot amiatt, mert sokak szerint tulajdonképpen kiszolgáltatja az ott dolgozó nőket. Akadtak is bőven, akik perre mentek a céggel. 2013-ban egy alkalmazottnak 250 000 dollárt ítélt a bíróság egy faji megkülönböztetésről szóló perben. A vádirat szerint az afroamerikai pincérnőnek megtiltották, hogy szőke tincseket festessen a hajába. A cég állítólag azzal védekezett, hogy nincs náluk faji megkülönböztetés. 2019-ben már súlydiszkrimináció miatt perelte a Hooterst egy nő, akit azért nem vettek fel dolgozni egy éttermükbe, mert 

közel hatvankilós testalkata nem felel meg a márka esztétikai követelményeinek.

Ma a vállalat több mint 420 telephelyen, 42 államban és 29 országban működteti franchise-okat, amelyek a Hooters of America, LLC tulajdonában vannak. Ezenkívül 25 Hooters étterem működik az Original Hooters Group részeként, amelyek külön tulajdonban vannak, de hasonló márkanevet használnak. Az ez utóbbi fennhatósága alá tartozó éttermek egyáltalán nem is vezették be a sérelmezett minialsókat.