Negyvenkilenc éves lett a detroiti fenegyerek

GettyImages-453048602
2021.10.17. 05:55 Módosítva: 2021.10.17. 05:55
Ma ünnepli negyvenkilencedik születésnapját Eminem. Közben több projektje is fut.

Nemigen akad olyan ember a világon, aki előtt ismeretlen lenne Eminem neve. Sokat is tett azért, hogy híre mindenhová eljusson, dacára annak hogy nehéz fiatalkort tudhat maga mögött.

Marshall Bruce Mathers III másfél éves volt, amikor édesapja magára hagyta, így onnantól kezdve édesanyja nevelte, akivel meglehetősen viharos volt a kapcsolata. Debbie Nelson gyógyszerfüggőséggel küszködött, és gyakran volt kénytelen munkahelyet váltani, így a gyermek Eminem élete sokáig az ingázásról szólt, míg végül tinédzserkorában le nem telepedtek Detroitban – a gyökértelen életmódnak azonban meglett a böjtje: miután kétszer is nekifutott a 9. osztálynak, 17 éves korában végül eltanácsolták az iskolából.

Gyermekként az volt az álma, hogy képregényrajzoló váljon belőle, egészen addig, amíg anyai nagybátyja, Ronnie meg nem mutatta neki Ice-T Reckless című kislemezét. Később nagy hatást gyakorolt rá a Beastie Boys Licensed to Ill című lemeze, amelyet hallgatva úgy döntött, zenei pályán a helye. Tizennégy éves korában M&M néven rappelt amatőrként, majd csatlakozott egy formációhoz is. Végül egymaga mászott fel annak a bizonyos létrának a tetejére, amikor győztes rapcsatával népszerűséget szerzett az underground rap kultúrájában, dacára annak, hogy a műfajt akkoriban afroamerikai előadók uralták. Fehér férfiként ez már önmagában elég figyelemfelhívó volt, az átütő siker azonban később érkezett.

Első albuma, az Infinite 1996-ban jelent meg. A debütálást követően Eminem részt vett a Los Angeles-i rapolimpián, ahol a második helyig szövegelte magát. Jó döntés volt egy ilyen volumenű versenyen is megmérettetnie magát, ugyanis maga Dr. Dre figyelt fel rá, aki pillanatok alatt felfuttatta a karrierjét – egy évvel később mentora közreműködésével megjelentette The Slim Shady LP című lemezt, ami meghozta a sikert. Eminem szabadjára engedte történetmesélési képességét, és nem félt attól, hogy személyes témákat öntsön dalba. Szegénységről, családi nehézségekről, drogokról, szexualitásról, mentális instabilitásról és túlzott erőszakról szólt a számok zöme, de helyenként humort is csempészett szövegeibe, megteremtve valami újat.

2000-ben aztán piacra dobta a The Marshall Mathers LP című lemezét, amelyből már az első héten elfogyott közel kétmillió darab, az album pedig megért egy Grammy-díjat is. Nem sokkal később Oscar-díjat is sikerült bezsebelnie, méghozzá saját életrajzi filmjének, a 8 mérföldnek a főcímdaláért.

Amíg a rapper karrierje szárnyalt, a magánéletben kevésbé volt sikeres. Nehéz gyermekkora után felnőttként is volt néhány olyan éve, amikor nagyon mélyre került, és még az öngyilkosságon is elgondolkodott. Hosszú ideig élt se veled, se nélküled tinédzserkori szerelmével, Kimberly Scott-tal. Közös gyermekük, Hailie 1995-ben született, négy év múlva pedig a rapper úgy döntött, feleségül is veszi kislánya anyját. A frigy nem tartott sokáig, a rapper ugyanis rajtakapta a nejét, amikor megcsalta egy másik férfival. 2001-ben elváltak. 2006-ban ismét megpróbálkoztak a házassággal, ismét sikertelenül. Alig néhány hónap után belátták, hogy kapcsolatuk nem működik – írta meg a Ranker.

2006 talán Eminem legnehezebb éve volt, ugyanis amellett hogy gyermeke anyjával végleg zátonyra futott a szerelme, a legjobb barátját is elveszítette. A Proof művésznevet viselő rappert egy detroiti klubban lőtte le egy kidobó.

A történtek fényében nem meglepő, hogy Eminem 2005 és 2009 között parkolópályára tette a karrierjét. Súlyosan ráfüggött a drogokra, egy ponton majdnem bele is halt addikciójába. Miután megtapasztalta, milyen a halálhoz közel, átgondolta az életét, és ezerrel vetette bele magát a munkába. Ismét sorra adta ki albumait, miközben olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Rihanna, Ed Sheeran, Beyoncé, Akon vagy Skylar Grey. Karrierje alatt összesen tizenöt Grammy-díjat gyűjtött be, de az MTV és a Billboard is többször részesítette elismerésben.

Ami a rappert mint apát illeti, a zord külső valójában igazi vajszívet takar. Ami pedig a 25 éves Hailie-t illeti, rendesen bejött neki az élet, jelenleg influenszerként tevékenykedik, Instagramját több mint kétmillióan követik.

Eminemnek azonban van két másik lánya is, akikhez nem vérrokonság köti, hanem valami sokkal erősebb. Volt feleségének, Kimnek annak idején egy másik férfitól is született gyermeke, Whitney. Apja azonban nem törődött a kisdeddel, így a rapper örökbe fogadta – a 19 éves lány egyébként idén nyáron kijelentette, hogy gendersemlegesként kívánja tovább élni az életét. Ennek fényében nevet is változtatott, most már Stevie-nek hívják.

A kétezres években oltalma alá fogadta exfelesége unokahúghát, Alainát is. Az örökbe fogadás körülményei nem tisztázottak, azonban valószínűleg közrejátszott a lány édesanyjának súlyos drogfüggősége, aki egyébként jóval később, 2016-ban túl is adagolta magát – írta meg a Mamamia.

Annyi bizonyos, hogy jövőre ő is fellép a Super Bowl halftime show-ban, de új lemez tekintetében nem tudni, mit tervez a rapper. Tavaly a semmiből, mindenfajta bejelentés nélkül adta ki Music To Be Murdered By című albumát, és a rajongók úgy vélik, most is hasonló módon lepi majd meg őket kedvencük – írta meg az NME, bár hozzá kell tenni, hogy az egyik erre utaló jel azóta megcáfolódott, ugyanis a várva várt Skylar Grey-projekt már debütált, és a Venom második részéhez készült dalról volt szó.

A rapper persze nem hagyta el a humorérzékét sem, megnyitotta ugyanis saját éttermét, méghozzá a már meglehetősen régi Mom’s Spaghetti-mémhullámot meglovagolva; ez lett ugyanis a kajálda neve, amelynek menüje meglehetősen kurta, de annál népszerűbb.

Eminem neve a napokban felmerült egyébként Drew Barrymore műsorában is, ahol 50 Cent volt a vendég. A rapper a színésznő kérésére küldött cimborájának egy videoüzenetet, hogy megnézzék, vajon választ ad-e egy közhelyes üzenetre. Nos, több mint egy héttel később megtette, hozzátéve, hogy tudja, hogy lekéste a bulit, de azért a műsort viccesnek találta.

(Borítókép: Eminem 2014. augusztus 1-jén. Fotó: Theo Wargo / Getty Images)