Valakinek nagyon sok pénze van idehaza: 300 milliónál kezdődik Rod Stewart fellépési díja

GettyImages-545172414
2021.09.25. 16:23
Minden jel arra utal, hogy az énekes a napokban Magyarországon adhatott koncertet. Ha valóban így történt, azért valaki nagyon sokat fizethetett.

Ahogy korábban megírtuk, több olvasónk is jelezte, hogy világsztárok tartózkodnak a magyar fővárosban. Luis Fonsiról már korábban kiderült, hogy az egész csapatát magával hozta – többek közt a vele dolgozó koreográfus, Danny Lugo, illetve táncos, Kiara Y. Rodríguez Saldívar is innen jelentkezett be. Lugo Insta-storyjából ráadásul arra lehet következtetni, hogy nem csak városnézés miatt érkeztek az országba. 

Rod Stewart szintén Budapesten tartózkodik. Az énekest első körben a Facebookon buktatták le, miután egy idegenvezetővel bejárta a várost. Később kiderült, hogy a felesége is vele van, sőt a zenekara is elkísérte: Penny Lancaster Instagram-posztja szerint a napokban fel is léptek valahol. Miután Rod Stewart előre nem hirdetett koncertet hazánkban, és a hivatalos közösségi felületein sem osztott meg semmit az esetleges buliról, arra lehet következtetni, hogy egy privát eseményen lépett fel.

Ahogy korábban is írtuk, ez egyáltalán nem elképzelhetetlen: vannak olyan külföldi oldalak, ahol világsztárokat lehet bookingolni céges és magánrendezvényekre, akár esküvőkre is. A www.bookingentertainment.com oldalán a leköthető előadók közt Rod Stewart is szerepel, ám ha valaki őt szeretné „lefoglalni”, bizony rendesen ki kell nyitnia a pénztárcáját:

a minikoncert ugyanis 1 millió dollárnál, azaz több mint 300 millió forintnál kezdődik.

Forrás: bookingentertainment.com
Forrás: bookingentertainment.com

Mint ahogy a fenti képen is látszik, a megvásárolható műsor repertoárjában olyan számok szerepelnek, mint az Every Beat of My Heart, a Maggie May vagy épp a Sailing – a Blikk információi szerint utóbbi Mészáros Lőrinc esküvőjén is elhangzott, bár azt nem lehet tudni, hogy valóban Rod Stewart énekelte-e.

(Borítókép: Rod Stewart 2016-ban. Fotó: Oscar Gonzalez / NurPhoto / Getty Images)