Félbeszakadt Rúzsa Magdi szombat esti koncertje

2021.09.19. 13:37
Hiába szerette volna, a szakadó eső miatt nem tudta megtartani a koncertjét Vásárosnaményban Rúzsa Magdolna. Az énekesnő a közösségi oldalán fejezte ki sajnálatát a történtek miatt, és megígérte, hogy visszajönnek még.

Vásárosnaményban lépett volna fel szombat este Rúzsa Magdolna. A hármas ikrekkel várandós énekesnő bele is kezdett a műsorba, néhány szám után viszont – bár kétszer is nekifutottak – kénytelen volt félbeszakítani a produkciót, az időjárás miatt ugyanis életveszélyessé vált a helyszín. 

Magdi a közösségi oldalán fejezte ki sajnálatát az elmaradt koncert miatt, hangsúlyozva: a döntést a közönséget is féltve hozták meg a szervezők. 

Vásárosnamény! Nagyon sajnálom, hogy az eső így elbánt velünk. Kétszer is megpróbáltuk, de a színpad a beverő eső miatt életveszélyessé vált. Persze ilyenkor titeket is féltenek a szervezők. Mi mindent megtettünk, és ti is. Mélységes tisztelet nektek, hogy a zuhogó esőben is kitartottatok. Legalább néhány dalt együtt énekeltünk. A szívem megszakadt miattatok, amikor kimondták, hogy ennek a koncertnek itt a vége. Visszajövünk még! Köszönöm a sok áldást! Míg újra találkozunk, hordozzon benneteket tenyerén az Isten!

– olvasható a friss bejegyzésben.

Hogy az énekesnő mikor tudja pótolni az elmaradt koncertet, persze kérdéses. Mint ismert, Magdi hármas ikreket hord a szíve alatt, s bár egyelőre bírja a munkát, hamarosan vissza kell vennie a tempóból, hiszen a nem mindennapi várandósság miatt sokkal jobban oda kell figyelnie magára és a picikre is.

Korábban azt nyilatkozta, a Karma turné meghirdetett fellépéseit még végigviszi, ám várandósságának utolsó három hónapjában már nagy valószínűséggel kórházba kell vonulnia, hogy állandó orvosi felügyelet alatt lehessen.