Majka ősbölcsessége: Egy jó szövetség alappillére a kommunikáció és a szex

IMG 5046
2021.09.16. 10:40
Megvolt a háromnapos lagzi, amit bár titkokban akartak tartani, nem sikerült. Ennek ellenére minden tökéletesen alakult az esküvőn, még úgy is, hogy a rapper rosszul lett a szertartás után.

Majka és kedvese, Dundika egy évtizede éltek már szerelemben, amikor végül a sors is úgy akarta, hogy esküvő keretein belül kössék össze az életüket. A háromnapos lagzi körül hatalmas volt a sürgés-forgás, és bár a pár próbálta titokban tartani az eseményt, természetesen már azelőtt tudott róla a fél ország, hogy Majoros Hajnalka felhúzhatta volna a combcsipkéjét. A részletekre persze mindenki kíváncsi volt, de a rapper jelezte, hogy nem tűrik sem a drónok, sem pedig a kéretlen fényképészek jelenlétét a menyegző birtokán. A Bors által delegált lesifotósok egy elegáns középső ujjat is kaptak tőle az esküvő előtt.

A lagzi azóta már véget ért, természetesen a hazai celebvilág krémje is együtt bulizott az ifjú párral – mint pedig kiderült, a fiaik is velük tartottak a táncparketten. Majkáék a Hot! Magazinnak árulták el, hogy nagyon fontosnak tartották azt, hogy a gyerekeik elég idősek legyenek ahhoz, hogy velük együtt bulizhassanak. Bár a boldogító igen kimondása még magasabb szintre emelte a kapcsolatukat, elmondásuk szerint az esküvő előtt sem volt kérdés, hogy összetartoznak.

Ami a menyegzőt illeti, az ifjú pár úgy érzi, sikerült megszervezniük a számukra tökéletes lagzit – ami miatt a rapper annyira izgult, hogy rosszul is lett a szertartás után.

Sokkal jobban izgultam, mint gondoltam. Túl vagyok egy-két izgulós jeleneten az életemben, de egyik sem volt rám olyan hatással, mint a mostani. Azt hittem, hogy jól viselem, de a szertartás után és az előétel előtt ki kellett mennem hányni. Szerencsére utána nem betegedtem le

– mondta Majka.

Ha magát az esküvő tényét nem is sikerült titokban tartani, Dundika ruhája a végsőkig rejtve maradt a kíváncsi szemek előtt. Mint kiderült, sem a modell húga, sem pedig az édesanyja nem tudta, milyen ruhában lép majd az oltár elé. Mindenesetre a végeredmény magáért beszélt, a rapper ugyanis gyönyörűnek találta őt talpig fehérben, amikor pedig pirosba öltözött, vadítóan szexinek látta. Ami pedig a kettejük szövetségét illeti…

Ez a kapcsolat megmaradt olyannak, mint a legelején, és erre nagyon büszke vagyok. Két fontos alappillére van egy jó szövetségnek: a kommunikáció és a szex. Hál' istennek nálunk a mai napig mindkettő jól működik. Hajni nem akart megszelídíteni; úgy szeretett meg, amilyen vagyok. Én is pont úgy szeretem őt. Mára már teljesen megkomolyodtunk, de a gyermekünk megszületése is változásra és felelős gondolkozásra késztetett

– mondta a rapper, aki tervei szerint egyházi szertartás keretein belül is elveszi majd feleségül Hajnit, ott viszont már valószínűleg csak ketten lesznek.

(Borítókép: Majka és Dundika / Velvet)