Új sorozatban tűnik fel a születésnapos Nicole Kidman

GettyImages-1130611181
2021.06.20. 06:01
Ötvennegyedik születésnapját, majd tizenötödik házassági évfordulóját ünnepli Hollywood egyik legnevesebb színésznője. Nicole Kidman hosszú utat járt be, és nagyon jól érzi magát ott, ahol van. Hamarosan új sorozatban láthatják a nézők.

Nicole Kidman Kate Winslethez hasonlóan olyan ikonikus színésznő, aki kétségkívül megkerülhetetlen a szakmájában. Ő még a Titanic sztárjától is jobban csillogott egy időben, ugyanis Tom Cruise-zal az oldalán igazi álompárként tartották számon őket, ami nemcsak nekik érte meg nagyon, de a kor nagy bulvárlapjai is jól megéltek belőlük. Ennek a frigynek azonban már vége, a felek külön utakon folytatták.

Tom Cruise-nak ma is meglehetősen sok megkeresése van, míg Nicole Kidman úgy fest, pihenősebbre vette az elmúlt évet. Ez azonban közel sincs így, hiszen 2017-ben nagyot ment a Hatalmas kis hazugságok című sorozattal, tavaly pedig szintén hatalmas durranás lett a Tudhattad volna című sorozatban hozott alakítása. A színésznő nemsokára újabb könyvadaptációban tűnik majd fel, amelyhez, mint kiderült, már lassan egy éve forgat Ausztráliában.

Karrier és szerelem

Az említett kontinens nem is idegen a színésznő számára, hiszen, bár hawaii születésű, négyéves korában Ausztráliába költöztek. Karrierje 1989-ben kezdődött a Halálos nyugalom című pszichológiai thrillerrel, de A listás szupersztárrá az 1995-ben megjelent Mindörökké Batman című film tette, ahol ő alakította dr. Chase Meridian karakterét. Kidman színészi repertoárja egyébként meglehetősen széles, nem skatulyázták be egyik műfajba sem: egyaránt kivette a részét a romantikus filmek, a drámák, a vígjátékok és a horrorfilmek világából is.

Ami a magánéletét illeti, Tom Cruise-zal tizenegy évig voltak házasok. Kidman elmondása szerint úgy érezte, volt férje hírneve elnyomja az övét, közös megjelenéseik alkalmával már egyfajta személyes kötelességének tekintette, hogy szépen felöltözzön és támogassa az urát. Ezzel szemben a Daily Beast információi szerint nagy szerepet játszott kettejük válásában az is, hogy a színésznő szerette volna, ha Tom Cruise elhagyja a szcientológusok szervezetét, ő azonban nem tett eleget felesége kérésének. Kidmannek egyébként, ha volt is ilyen aggodalma, végül nem kellett attól tartania, hogy híres férje nélkül nem tud a dobogó tetején maradni.

Színészi karrierjét szépen építgette tovább, Keith Urbannel 2006-ban kötötte össze az életét, szerelmük pedig a mai napig elsöprő:

június 25-én ünneplik tizenötödik házassági évfordulójukat.

És hogy mi a hosszú házasság titka? Ezt is elárulták.

A férjem és én sosem írogatunk egymásnak. Soha nem is tettük. Szökőévben egyszer úgy alakul, de leginkább azt mondjuk: szeretném hallani a hangodat

– mondta a színésznő a DoJournak adott interjúban, hozzátéve, hogy e-maileket sem küldenek soha, bár ma már inkább az lenne a meglepő, ha egy házaspár egy mailcímre küldene levelet, arról érdeklődve, hogy telik a partnere napja. Mindenesetre úgy fest, a módszer nagyon is bevált náluk, így nem csoda, ha nem terveznek változtatni. Írogatás ide vagy oda, azért az évfordulójuk apropójából tavaly megengedtek maguknak egy-egy cuki posztot. A színésznő nem gondolta túl a szöveget ekkor sem, de a fotó persze többet mondott minden szónál.

Zenész férje már kissé jobban elengedte magát, ő hősszerelmes módjára kívánt boldog évfordulót, hozzátéve, hogy

tizennégy év után is úgy érzi, mintha a pasija lenne a lehető legjobb értelemben.

Küzdelem a családért

A boldog házasság mellett a színésznő a gyermeknevelés örömeit is újra megtapasztalhatta második férje mellett. Tom Cruise-zal nem született közös gyermekük, bár nagyon szerették volna. Házasságuk elején volt egy méhen kívüli terhessége, majd meddőségi gondok elé kellett néznie. Ekkor inkább az örökbefogadás mellett döntöttek: egy lányt és egy fiút adoptáltak. Ők ketten azóta már felnőttek, Bella 28, Connor pedig 26 éves. Időnként hallani arról, hogy nem tartják a kapcsolatot az édesanyjukkal, ugyanis ők is szcientológusok lettek. Erről azonban nincs szó, csupán a nyilvánosság előtt nem szeretik kiteregetni a magánéletüket – írta meg a Hello Magazin.

Persze hogy tartjuk a kapcsolatot, hiszen a szüleinkről van szó

– mondta Connor egy korábbi interjújában. Ő egyébként halászként dolgozik.

Bella ezzel szemben igazi művészlélek, aki az Egyesült Királyságban érzi jól magát. Erről korábban Nicole Kidman is beszélt, szerinte a lánya azért önérzetes angol inkább, mintsem amerikai, mert amikor gyerek volt, sokat éltek Angliában a szülők forgatásai miatt.

Ami a gyereknevelést illeti, a színésznő úgy fogalmaz, szerinte egy végtelen hullámvasút, telis-tele csúcsokkal és hullámvölgyekkel, függetlenül attól, hogy adoptált vagy édesgyerekek szülője az ember. Kidman a második férje mellett utóbbit is megtapasztalhatta, de nem volt könnyű menet. A színésznő Tom Cruise-zal való válása alatt várandós volt, de három hónaposan terhesen elveszítette a babáját. Amikor Keith Urbannal örök hűséget fogadtak egymásnak, eldöntötték, hogy mindenképpen szeretnének közös gyerekeket, így Nicole Kidman egy sor termékenységi kezelésnek vetette alá magát. A teherbe esést az is nehezítette, hogy a színésznő ekkor már 39 éves volt, de végül minden szerencsésen alakult, Sunday Rose egészségesen jött a világra. A párnak két évvel később ismét született egy lánya, ő azonban már béranya segítségével jött világra – írta meg az Infertility Aide.

A két kislány egyébként sosincs távol a forgató szülőktől, ahogyan most sem. Nicole Kidman ugyanis az elmúlt évben visszatért Ausztráliába, hogy a Nine Perfect Strangers című sorozathoz forgasson. Úgy alakult, hogy a család maradt is a kontinensen, a forgatások alatt pedig most is a színésznő édesanyja és nővére, Antonia segített be.

Sosem hagyjuk hátra a gyerekeket, egyikünk mindig velük van. Amikor Keith Nashvillbe ment, én pedig késő estig dolgoztam, megcsörgettem a húgomat, hogy vigyázna-e a lányokra, és hozta a saját gyerekeit is

– mondta Kidman a Hello Magazinnak.

Új szerepben

Ami a hamarosan debütáló sorozatot illeti, a színésznő egy rejtélyes szanatórium vezetőjét alakítja, aki a beharangozót elnézve egyértelműen nem ezért vesz fel gyógyulni vágyókat, hogy a saját egészségüket helyezze előtérbe. A sorozat egyébként azért is különleges, mert

a zeneszerzésben a férje is közreműködött.

A nagy premier előtt azonban van még két nagy nap is: a színésznő ugyanis ma ünnepli az ötvennegyedik születésnapját, Sunday Rose pedig július 7-én lesz tizenhárom éves. A színésznő és zenész férje sikereit elnézve nem lehet kérdés, hogy mindkét buli jól sikerül, hogy aztán a Nine Perfect Strangers augusztusi premierjén együtt kuckózzanak be – már ha a sorozat nem korhatáros.

(Borítókép: Nicole Kidman a Tudhattad volna című sorozat premierjén 2019. március 14-én. Fotó: James Devaney / Getty Images Hungary)