Szégyenlősöknek nyit cukrászdát a Ritz Párizsban

cover
2021.05.18. 18:22

Hogy a helyi lakos nem mer bemenni egy luxusszállodába, ez nem csak nálunk probléma. Így van ez a francia fővárosban is, a Ritz hotel is pont ezzel a problémával küzd. Pedig nekik is nagy szükségük lenne – kellő számú turista hiányában – a helyi fogyasztókra. A neves ház menedzsmentje ezért döntött úgy, hogy új cukrászdájuk megközelítéséhez ne a flancos Vendôme téren keresztül vezessen az út. Így nem kell belépni az elegáns, pár éve felújított épületbe, hanem a Rue Cambon felől lehet majd megközelíteni a szálloda egykori bárjának otthont adó utcafronti helyiséget.

A 70 négyzetméteres Le Comptoir június 7-én nyílik, és a friss cukrászremekek mellett ajándéküzletként is funkcionál majd: jobbára desszertborokat és süteményillatú gyertyákat lehet majd beszerezni – szúrta ki a The Gentleman’s Review. A projekt gasztrorészét nem más álmodta meg, mint a 2015-ös újranyitás óta a szálloda vezető cukrászséf-pozícióját is betöltő díjnyertes, szakácskönyvet (French Pastry at the Ritz Paris) is jegyző François Perret, akinek a Netflixszel is volt már közös sorozata (The Chef in a Truck).

Az édességek terén most sem köt majd kompromisszumot, bár jóval demokratikusabb lesz a koncepció: míg a szálloda Proust szalonjában egy ötórai tea 68 euróba kerül, az új egységben a háromeurós croissant-ok dívnak majd – természetesen formailag teljesen újraértelmezve. A cukrászda ikonikus desszertjeinek a szokásosnál nagyobb méretű, gyümölcsös ízesítésű madeleine-eket szánják, továbbá a „karamellás tálcaként” fordítható barquette au caramelt és egy márványmintás piskótaszeletet. De nemcsak az édesszájúaknak lesz okuk benézni ide: lesznek szendvicsek, miként focaccia is.

„Ez az üzlet a Ritz-életérzést sokkal többek számára teszi elérhetővé, a papírpoharak és a szívószálak ugyanis teljesen szokatlanok ettől a márkától” – vallja a 2019-ben a világ legjobb cukrászséfjének választott gasztroszakember. Bár lehet tortát is rendelni tőlük, alapvetően minden úgy lett kitalálva, hogy a take away koncepció is érvényesüljön. Még iható sütemények is kaphatók majd – ezek valójában shake-ek, amelyeket francia sütik inspiráltak. A Rue Cambon egyébként remek lokáció, itt található a Chanel főhadiszállása és legfontosabb üzlete is, a keresztutca Rue Saint-Honoréban a Dior főhadiszállása székel. Nyilván napestig lehetne sorolni a környékbeli luxusüzleteket. A shoppingolás után kiváló pihenőpontként éppen útba esik az új, barack-fehér-arany színekkel kialakított cukrászda, amelynek természetesen állnia kell a sarat a már régen a piacon lévő konkurensekkel, a Ladurée-vel vagy a Pierre Hermével szemben.

(Borítókép: Ritz Paris / Bernhard Winkelmann)