Alig másfél éves ismeretség után ment férjhez Ariana Grande

GettyImages-1202200848
2021.05.18. 19:35
Az énekesnő tavaly februárban jött össze két évvel fiatalabb párjával, aki tíz hónap együtt járás után eljegyezte, tegnap pedig feleségül vette. Mindkét család nagyon boldog, de a barátok szkeptikusak, méghozzá nem is alaptalanul.

Ariana Grande cuki gyereksztárból lett kiváló előadó, ezzel együtt pedig napjaink egyik legnépszerűbb énekesnője. A V, mint Viktória című sorozattal lett ismert, ám hiába volt hatalmas sikere, nem szeretett volna színésznő lenni, gyerekkora óta énekelni vágyott. Ennek ellenére egy évadot még bevállalt a széria külön neki és egy kolléganőjének készített spin-offjából, aztán úgy lőtt ki a popiparban, mint egy ágyúgolyó.

2010-ben zenei feldolgozásokat kezdett feltölteni YouTube-csatornájára, majd egy évvel később jelent meg első saját száma, a Put Your Hearts Up. Ezután olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Mika, a néhai Mac Miller (akivel együtt is járt), Big Sean (szintén jártak), Iggy Azalea, Nicki Minaj, majd később Whitney Houston, Mariah Carey és Lady Gaga. Az olasz származású énekesnő sorra döntötte a rekordokat, számtalan díjat zsebelt be, köztük két Grammyt is – de nem csak kiemelkedő zenei karrierje miatt figyelt fel rá a világ.

Az énekesőt több szokatlan tragédia is sújtotta az évek alatt. 2017 májusában a Manchester Arenában adott telt házas koncertet, ami nem az este hangulata miatt lett beszédtéma az egész világon – a koncert ugyanis terrortámadás helyszíne lett. Meghalt huszonkét tizenéves lány és ötvenkilencen megsérültek, amikor egy férfi felrobbantotta magát az aréna bejáratánál. A merényletet másnap reggel magára vállalta az Iszlám Állam, miközben a briteknél a választási kampányt is felfüggesztették. Az ügyben többeket őrizetbe vettek, de ez már nem segített a hozzátartozók fájdalmán, ahogy az összetört énekesnőn sem, akit eszközként használtak a merényletre, amelynek áldozatai tinilányok voltak.

Összetörtem. Annyira sajnálom, a szívem legmélyéről. Nincsenek szavaim

– posztolta a Twitteren aznap hajnalban Ariana.

Az énekesnőt nem sokkal később újabb veszteség érte. Mac Millerrel két éven át jártak, szakításukhoz végül a rapper drogproblémái vezettek. Ariana a szakítás kapcsán elmondta, hogy képtelen tovább babysittelni Millert, de mindettől függetlenül barátok maradtak. Alighogy nyilvánosságra került kettejük különválása, bejött a képbe Pete Davidson humorista (aki jelenleg A Bridgerton család főszereplőjével, Phoebe Dynevorrel jár), aki alig néhány hét együtt járás után el is jegyezte az énekesnőt. Egyébként nem is akármilyen gyűrűvel rukkolt elő: 93 ezer dolláros darabot húzott az ujjára. A boldogság azonban nem tartott soká.

Mac Miller még abban az évben túladagolta magát, szeptemberben járta be a világot a halálhíre. Az akkor megjelent cikkek szerint Ariana belerokkant a fájdalomba, hosszú, érzelmes poszttal búcsúzott az exétől.

Azóta imádlak, hogy először találkoztam veled tizenkilenc éves koromban, és mindig imádni foglak. Nem tudom elhinni, hogy már nem vagy itt. Beszéltünk erről, olyan sokszor beszéltünk erről. Dühös vagyok, és szomorú. Nem tudom, mit tegyek. Te voltál a legkedvesebb barátom. (...) Annyira sajnálom, hogy nem tudtalak rendbe hozni vagy elűzni a fájdalmad, pedig tényleg akartam. A legkedvesebb, legédesebb lélek voltál olyan démonokkal, amelyeket nem érdemeltél meg. Remélem, most már jól vagy. Pihenj meg

– írta posztjában az énekesnő.

Egy hónap sem telt el, és Pete Davidsonnal is szakítottak. Az eljegyzési gyűrű lekerült, és az énekesnőnek közel két éven át nem volt komoly kapcsolata, bár időnként összehozták ezzel-azzal, végül minden megragadt pletykaszinten.

2020 februárjában jelentek meg az első fotók, amelyeken az énekesnő egy ismeretlen férfival csókolózik egy Los Angeles-i bárban. Mint kiderült, a random srác nem is volt annyira random, ugyanis Ariana azóta feleségül ment hozzá – alig másfél év ismeretség után.

Márciusban már rendszeresen jelentek meg egymás Instagram-történeteiben, így hamar kiderült, hogy együtt töltik a karantént. Májusban Ariana Justin Bieberrel kollaborált, Stuck With U című számuk videoklipjének végén pedig egy párként debütált az akkorra már meg is nevezett  Dalton Gomezzel.

Dalton Jacob Gomez Kaliforniában született, huszonöt éves ingatlanügynök, aki luxusvillákkal üzletel. Igazi hősszerelmes típus, a fentebb látható videó megjelenése után már úgy hivatkozott a nála két évvel idősebb énekesnőre, mint élete szerelmére. Nem sokkal később össze is költöztek, állítólag azt a házat vették meg, ahol először találkoztak – írja Perez Hilton.

Öt hónapja voltak együtt, amikor először posztoltak közös fotót. Ez a lenti összeállításban látható, amelyet Ariana nem sokkal huszonhetedik születésnapja előtt osztott meg.

Tavaly év végén pedig, nagyjából tíz hónapnyi ismeretség után Gomez feltette a nagy kérdést, amelyre az énekesnő igent mondott. Az ingatlanügynök nem bízta a véletlenre a gyűrűválasztást. Egy hatkarátos gyémánttal kedveskedett szerelmének, amely mellett egy igazán szívhez szóló emlék is helyet kapott: egy Ariana néhai nagyapjának nyakkendőtűjéről származó gyöngy.

A páros ezután csendben, de a jelek szerint annál nagyobb szerelemben élte tovább a mindennapjait. Tegnap egybe is keltek Ariana montecitói villájában, amelyet az énekesnő szóvivője is megerősített.

Összeházasodtak. Az esküvő kicsi és meghitt volt, alig húsz emberrel. A szoba tele volt boldogsággal és szeretettel. A pár és családjaik sem lehetnének boldogabbak

– mondta.

Perez Hilton forrásai szerint azonban nem mindenki örül feltétlenül a hirtelen frigynek. Ariana barátai kissé szkeptikusak a házassággal kapcsolatban, hiszen néhány éve Pete Davidsonnal is eljegyezték egymást, aztán öt hónap után meggondolták magukat. Mindenesetre ő a múlt, Dalton Gomez pedig a jövő zenéje.

(Borítókép: Ariana Grande a 62. Grammy-gálán, 2016. január 26-án. Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary)