Új bizonyítékot találtak Madeleine McCann eltűnési ügyében

GettyImages-76791362
2021.05.17. 06:54
A világ leghíresebb eltűnt gyermekének ügyében 14 év után először emelhetnek vádat egy gyanúsított ellen. Azt azonban senki sem tudja, a közvetett bizonyítékokon alapuló vádirat elég lesz-e ahhoz, hogy ítélet szülessen a német pedofil, Christian B. ellen, és megoldódjon a rejtély.

Az akkor négyéves Madeleine McCann-nek 14 évvel ezelőtt, 2007 májusában veszett nyoma egy portugál üdülőhelyen, és azóta sem tudni a sorsáról. Az ügynek csak tavaly nyáron lett gyanúsítottja, a 44 éves Christian B., a német férfi ellen azonban még mindig nem tudtak vádat emelni. A német ügyészség szerint azonban most nagyon közel kerültek ehhez. Hamarosan a helyszínen rekonstruálják a történteket, majd beadják a vádiratot.

A többszörösen büntetett előéletű Christian B., aki jelenleg is börtönben ül egy másik ügy miatt, 1995 és 2007 között azon a portugál településen, Praia da Luzban élt, ahonnan a brit kislány eltűnt. A szexuális zaklatásért korábban már elítélt férfi alkalmi munkákat vállalt, és

éjszakánként hotelszobákba tört be.

Elképzelhető, hogy a McCann család apartmanjából is az értékeket akarta megszerezni, amikor észrevette a szobában alvó gyermeket.

Madeleine McCann és a nála két évvel fiatalabb ikerpár testvérei 2007. május 3-án este felnőtt felügyelet nélkül voltak a hotelszobában, szüleik egy 120 méterre lévő étteremben vacsoráztak. A gyerekekre minden órában ránéztek, és az anya, Kate McCann este tízkor vette észre Maddie eltűnését.

Újranyitott akták

A portugál rendőrök célkeresztjébe először a szülők kerültek, az anyát, majd később az apát is gyanúsítottá nyilvánították. Gonçalo Amaral volt portugál rendőrfőnök a mai napig kitart az elmélete mellett, miszerint Madeleine-t a szülei véletlenül megölték, majd eltüntették a holttestet. Később kiderült, hogy a bizonyítékok messze nem meggyőzőek a szülők ellen, és Amaralnak ez az állásába került.

Az ügyet megoldatlanként zárták le.

Az aktákat újranyitó Scotland Yard azóta 41 potenciális gyanúsítottat azonosított, Madeleine-t Európa-szerte, sőt még Ausztráliában is keresték, de eredménytelenül. Vádemelésre egyetlen esetben sem került sor. Ezért is robbant bombaként a hír, amikor 13 évvel Maddie eltűnése után a német ügyészség új gyanúsítottal állt elő.

Christian B. arcát tavaly júniusban ismerte meg a világ, miután a német nyomozók nyilvánosságra hozták, hogy gyilkosságként kezelik a McCann-ügyet, amelyet a britek még mindig eltűnésként tartottak számon. Mint kiderült, Németországban ekkor már három éve tartott a nyomozás Christian B. ellen, és az, hogy váratlanul gyanúsítottként nevezték meg a férfit, arra utalt, hogy a rendőrök megakadhattak a bizonyítékok gyűjtésével. Feltételezések szerint a férfi egy bárban Maddie eltűnésének 10. évfordulóján mondhatott el olyan részleteket egy ismerősének, amelyek miatt az illető a rendőrséghez fordult.

Christian B.
Christian B.
Fotó: Handout / Carabinieri Milano / Getty Images Hungary

Egy visszaeső szexuális ragadozó

Christian Hoppe, a német szövetségi bűnügyi hivatal nyomozója a Maddie eltűnésekor 30 éves férfit szexuális ragadozónak nevezte, aki korábban már követett el pedofil bűncselekményeket kislányok ellen. A rendőrség fotókat hozott nyilvánosságra Christian B. Volkswagen kisbuszáról, amelyben a portugáliai tartózkodása alatt hónapokig lakott, és egy Jaguarról, amelyet a férfi az eltűnés másnapján íratott át egy augsburgi tulajdonosra. A nyomozók mindkét járművet lefoglalták, de

egyikben sem találtak perdöntő bizonyítékot.

A német rendőrség felásatta azt a hannoveri telket is, amelyen Christian B. lakóautója állt a kislány eltűnése utáni években. Markológépekkel emelték ki a fákat, kutyákkal vizsgálták át a területet emberi maradványok után kutatva, de hiába. Közben a saját biztonsága érdekében magáncellába került gyanúsított ügyvédje folyamatosan beadványokat írt a férfi feltételes szabadlábra helyezése érdekében.

Új szemtanú, új bizonyíték

Az idő tehát sürget, a német nyomozószerveknek lassan egy év után muszáj lenne előállniuk valamilyen kézzelfogható bizonyítékkal. A jelek szerint erre készülnek is, de egyelőre nem sokat árulnak el a birtokukba jutott újabb információkról. Hans Christian Wolters német ügyész a Sunnak nyilatkozva elmondta:

Még mindig építjük az ügyet, és a közeljövőben megosztjuk a részleteket a gyanúsítottal és ügyvédjével. De ennek még nem jött el az ideje.

Annyit árult még el, hogy nem tárgyi, hanem ezúttal is közvetett bizonyítékot találtak Christian B. ellen, ami megerősíti a gyanújukat, hogy a férfi a felelős Madeleine McCann eltűnéséért. „Biztosak vagyunk abban, hogy ő követte el a bűncselekményt, senki mást nem keresünk. Optimista vagyok, hamarosan megoldjuk az ügyet” – tette hozzá. Az ügyészség bízik abban, hogy

nyár végére elkészülhet a vádirat

az után, hogy a helyszínen, Praia da Luzban rekonstruálják a történteket egy új szemtanú vallomása alapján. A brit, portugál és német rendőrök részvételével tervezett vizsgálatot eredetileg januárban tartották volna, de a drámai portugáliai járványhelyzet miatt kénytelenek voltak elhalasztani azt.

Ha ez megtörténik, minden készen áll ahhoz, hogy bíróság elé kerüljön Madeleine McCann ügye. A kislányé, aki idén lenne 18 éves, és akiről 14 éve semmit sem tudni.

(Borítókép: Madeleine McCann. Fotó: Handout / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport