110 éve született Rodolfo, aki a színpadon zsebelte ki a közönségét

Magyarországon évtizedeken át Rodolfo neve egyet jelentett a bűvészettel. A Nagy Fuvaros utcában 1911. május 16-án Gács Rezső néven született bűvész csendes, visszahúzódó gyermekből lett a közönség kedvence. Tizennégy évesen inasnak állt, később egy kínai gyöngyárus tanított neki néhány bűvésztrükköt a dunai kavicsokkal. Odry Zuárd bűvész látta meg benne a lehetőséget, neki köszönhetően lett elismert Budapesten, majd saját tehetsége és szorgalma révén tett szert világhírnévre. A Rodolfo Grosso művésznevet egyébként mesterétől kapta.

Csak a kezemet figyeljétek, mert csalok!

– hangzott mindig a szlogenje.

Izgalmas, utazásokkal teli élete során érdemes művész, kiváló művész lett, és SZOT-díjban is részesítették. Legalább 16 különböző száma volt, egyetlen kártyapaklival képes volt legalább ezerféle trükkre. Gács Rezsőre a lányával, Gálvölgyi Judittal emlékezünk.

Gyerekként gyakran ugratta önt az édesapja?

Nem ugratott, viszont nekünk mutatta be először az új mutatványait. Kipróbálta, mennyire hatásos egy-egy új trükk, kell-e rajta változtatni, mennyire lepődik meg a közönség, amely ebben az esetben mi voltunk, a családja. Nagyon gyakran történt ilyesmi.

Érdekelte önt, amivel ő foglalkozott? Tanult tőle valamilyen trükköt?

Igen, gyerekkoromban betanított nekem egy kis bűvészműsort, amit kislányként meg tudtam csinálni, és amivel aztán meglehetősen nagy sikerem volt. Pontosan tudta, mire vagyok képes, és mire nem. Amikor először ajánlottak nekem szerződést rendes fizetésért, akkor leállított. Azt mondta, én nem tudok bűvészkedni, ne szokjam meg a sikert. 10 évesen rájöttem, hogy ha nem tudok olyan jól bűvészkedni, mint az apám, akkor nekem máshoz kell fognom, és ez így is lett.

Nem esett ez rosszul önnek?

Nem. Jó tanuló voltam, sokkal jobban érdekelt az irodalom és a nyelv. Hatéves koromtól tanultam angolul, nagyon megszerettem. A bűvészkedés nem állt hozzám olyan közel, és fájdalmas lett volna lemondani róla.

Volt kedvenc trükkje?

Azt csak a színpadon csinálta, otthon nem. Felvitt két embert a porondra, és ami a zsebükben volt, azt elvette. Nadrágtartókat is le tudott venni, de aztán ezek kimentek a divatból. Ekkor tért át a nyakkendőlopásra, ez volt a kedvencem. Ezt persze nők nem csinálhatták, hiszen nem volt zsebük, nem tudták volna hova tenni, és egy nő nem tapogathatott a színpadon férfiakat.

Hogyan emlékszik vissza az édesapjára? Hogy látja őt, amikor rá gondol?

Jóképű volt és elegáns. Egyszerűen imádom. Nagyon hiányzik a mai napig a fizikai jelenléte. Egyébként mindig velem van, mindennap gondolok rá. Szoros és bizalmas volt közöttünk a kapcsolat. Mindent megbeszélhettem vele, mindenben számíthattam rá. Jobban megbízhattam benne, mint saját magamban.

Milyen volt mellette felnőni?

Nekem egészen kivételes helyzetem volt, tekintve, hogy apa 1957-től járt hivatalos útlevéllel Nyugatra, onnan olyan dolgokat hozott nekem, amik másoknak nem voltak. Mindent megkaptam tőle, amire vágytam. Az akkori átlagnál sokkal jobb körülmények között nőttem fel, biztonságban, szerető családban. Más dolgom nem volt, mint tanulni, ezt meg is tettem, jó tanuló voltam. Anyám persze szeretett volna tökéletes úrilányt csinálni belőlem: zongoráztam, balettoztam, de ezeket nem szerettem. Az angol volt az, amire hamar rákaptam.

Hogy mutatná be az édesapja munkásságát valakinek, aki nem ismeri?

Ma is akadnak bűvészek, a tévén barangolva rengeteget látni. Az illuzionistától kezdve az utcai bűvészig minden van. Látszólag csodát csinálnak a porondon. A bűvész az, aki a színpadon elővarázsol, eltüntet és átváltoztat dolgokat szórakoztatás céljából.

Az édesapjának volt egy mondása: Az a művész, aki meg van elégedve magával, az nem művész többé. Az meghalt. Mit gondol erről?

Teljes mértékben igaza van, a plafont mindig feljebb kell tolni. Apura ez tényleg jellemző volt. Amíg más megelégszik azzal, hogy van egy-két száma, addig neki legalább 16 különböző műsora volt, egy kártyapaklival legalább ezer trükköt tudott csinálni. A művész mindig képes megújulni. Apu, ha csak egy hétköznapi tárgyat látott, már azon törte a fejét, hogy hozzányúlhat-e, és ha igen, milyen trükköt lehetne vele csinálni. Ő beszélt is, partnernek tekintette a közönségét. Hiányzik.

Gálvölgyi Judit egyébként éppen 11 éve maga is arra kérte az internetezőket, hogy  segítsenek neki emlékeket gyűjteni néhai édesapjáról. Levelében több érdekességet is elárult, például hogy nem volt ágy a Nagy Fuvaros utcában, ezért Rodolfo két, három, majd négy összetolt széken aludt a 183 centijével. Volt egy gyenge fizikumú bátyja és egy húga, akik nem voltak munkaképesek, ezért kezdett el ő dolgozni már gyerekkorában inasként – olvasható a Bűvész blogon.

Borítókép: A Magyar Rádió stúdiója – a Szovjetunióba készülő negyventagú esztrádegyüttes műsorának főpróbáján Alfonzó (Markos József), Rodolfo (Gács Rezső), Várhelyi Endre és Pataki Ferenc fejszámolóművész 1956-ban. Fotó: Bauer Sándor / Fortepan