Curtis bátyja világsztárokat védett, most gyilkossággal vádolják

2021.05.12. 08:18

Kedden újabb embereket vett őrizetbe a rendőrség Katzenbach Imre megölésének ügyében − írja a Blikk. A lap értesülései szerint az egyik biztonsági cég három munkatársát fogta el a rendőrség.

Az egyik gyanúsítottat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről vezették el, a másik két embert saját otthonukban vették őrizetbe. Lapértesülés szerint egyikük Széki Attila, azaz Curtis testvére, Sz. Lajos.

Az akcióban részt vett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Terrorelhárító Központ is.

Sz. Lajost és L. Istvánt a gyilkosság elkövetésével gyanúsítják, harmadik társukat, H. Lászlót pedig felbujtással − közölte a Nyomozó Iroda tegnap. 

A Blikk arról ír, hogy Sz. Lajos egy biztonsági szolgálat tagjaként dolgozott. Munkájához tartozott, hogy világsztárokat kísérjen budapesti látogatásuk alkalmával. Többek között láthatták őt Terence Hill, Ronaldinho és Puyol mellett is. Curtis egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Katzenbach Imre 2009-ben tűnt el otthonából, holttestét 11 évvel később találták meg Baranyajenő térségében. A gyilkossággal vádolt H. Attila jelenleg börtönben van. Ahogyan arról az Index is írt, kedden fogták el az újabb gyanúsítottakat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport