Mégsem vonják be Vitray Tamás jogosítványát, miután balesetet okozott

2021.05.10. 07:37

Tovább vezethet Vitray Tamás, aki még februárban okozott autóbalesetet figyelmetlenségből – írja a Blikk. A 88 éves legendás tévés a napokban kapta kézhez a végzést, ez alapján pénzbüntetést kell fizetnie, és bár első körben a vezetéstől is eltiltották volna, ettől végül eltekintett a hatóság. 

A tévés levelet írt a hatóságoknak, ugyanis a koronavírus miatt jelenleg nincsenek személyes meghallgatások, és nyomós érveket sorakoztatott fel. 

„Egy kézzel írt indoklásban kellett megfogalmaznom, hogy kérem, a vezetéstől való eltiltástól tekintsenek el, mert egyedül élek, magamról gondoskodom, és a legfontosabb helyekre, ahová el kell jutnom, csak többszöri átszállással tudnék tömegközlekedni” – részletezte indoklását a lapnak. Beszélt arról is, hogy a baleset miatt nem fél újra autóba ülni.

Ötvenkilenc éve vezetek,

nem tudnék már újat tanulni, ráadásul pontosan tudom, hogy a baleset pusztán figyelmetlenség miatt történt

– magyarázta Vitray Tamás, aki korábban arról is beszélt, ha úgy érezné, hogy romlanak a vezetési képességei a kora miatt, akkor többet nem ülne volán mögé, hiszen nem veszélyeztetné sem saját, sem mások testi épségét.

Korábban az Index is beszámolt róla, hogy a 88 éves sportriporter és műsorvezető a budapesti Andrássy úton okozott karambolt, amikor egy mellékutcából kifordulva szabálytalanul áthajtott a záróvonalon, és telibe trafált egy ott érkező járművet. Vitray Tamás már akkor elismerte felelősségét, később pedig arról beszélt, örül, hogy a másik sofőr is megúszta a balesetet. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport