Várandósan vizsgázott Mihalik Enikő

P  4713
2021.05.07. 15:27
A modell megszerezte a jogosítványát.

Március elején jelentette be Mihalik Enikő, hogy összeházasodott Korányi Dáviddal, akivel első közös gyermekük érkezését várják. A modell azóta sem tűnt el, a követői a közösségi oldalán követhetik nyomon, mi történik vele a babavárás időszakában. Az tisztán látszik, hogy tevékenyen tölti a mindennapjait, miután a divatszakma más területeibe is szeretne belekóstolni, jelenleg női szabónak tanul.

De nem csak ruhák tervezésével foglalatoskodik; bármennyire is furcsa, a 33 éves modellnek eddig nem volt jogosítványa, most viszont arra is jutott ideje végre, hogy megtanuljon autót vezetni, a tanfolyamot pedig mostanra már sikerült is befejeznie.

Megvan a jogsim – vagyis átmentem a vizsgán!

– újságolta Mihalik Enikő az Instagram-oldalán, hozzátéve: „Alig várom, hogy becsüccsenhessek a volán mögé, és körültekintően, az irányjelző megfelelő használatával, biztonságosan, balesetmentesen én is 50-nel száguldozhassak lakott területen belül – persze ha a tábla mást nem indikál.”

A modell egyébként tavaly novemberben tudta meg, hogy gyermeket hord a szíve alatt. Azóta az is kiderült, hogy kislánya lesz, akit New Yorkban szeretne világra hozni. Párja tavaly karácsonykor a tatai tónál kérte meg a kezét. Közös gyermekük érkezése nyárra várható. 

(Borítókép: Mihalik Enikő. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)