Értelmetlen infografikák: hány légkondis 3-as metró járt 1976 óta? És mennyi fog?

legkondi clk
2020.02.27. 18:32 Módosítva: 2020.02.27. 18:58

Nézzük Tarlóst:

A 3-as metró szerelvényeinek felújítását végző céggel szembeni több mint 2,5 milliárd forintos kötbérigényből lehet forrás a szerelvények légkondicionáló berendezésekkel való felszerelésére – mondta Tarlós István még 2017 őszén. 

Van egy jó hír: úgy néz ki, hogy esetleg mégis megoldható az M3-as szerelvények légkondicionálása is – ezt már 2019 márciusában, az északi szakasz átadásakor mondta a főpolgármester.

Megvalósítható közelségbe került a 3-as metró klimatizálása, mivel újabb hatmilliárd forintot szerzett vissza a fővárosnak peres úton a főváros vezetése, írta a Főpolgármesteri Hivatal egy ellenzéki nyilatkozatra válaszul 2019 júliusában. Másnap már hozzátette: 2019-ben lehet tendereztetés, 2020-ban pedig elindulhat a kivitelezés, de ha a gyártó Metrovagonmas nem járul hozzá, nem lesz klíma sem. És hogy elég-e a hatmilliárd?

Több céggel is tárgyal a BKV. Ha nagyon kell valamit mondani, ez 1-2-3 milliárd forintnál nem lehet több.

Nézzük Karácsonyt:

Légkondi nélküli metróval utazni a föld alatt nem akármilyen kihívás, mondta Karácsony 2019 júniusában, de a főpolgármesterségre készülő politikus vállalta, és 34,8 fokot mért. A metrófelújítás miatt tucatnyi embernek kéne börtönbe mennie, mondta aztán októberben. 

A fideszes képviselők most szerdán benyújtották a 3-as metró légkondicionálásával kapcsolatos javaslatukat, a fővárosi közgyűlés azonban leszavazta. Már azt lehetett hinni, mégsem lesz klíma, hiába panaszkodik Vitézy Dávid is, de Karácsony azonnal reagált, szerinte

a metrókocsi-beszerzésben közreműködők miatt van döglesztő meleg nyáron a 3-as metrón.

Hozzátette: a városvezetés kivizsgálja a beszerzés körülményeit. És amíg ez megtörténik, nézegessék az alábbi értelmetlen infografikát, amin megmutatjuk, hány légkondis metrószerelvény járt az M3 vonalán az átadás óta eltelt több mint 40 évben.