Interaktív térképen a nagy sáskaháború

2020.02.19. 21:28

Kelet-Afrikát az utóbbi negyedszázad legszörnyűbb sáskajárása sújtja. Az egyiptomi vándorsáskák (amelyeket egyszerűen sivatagi sáskáknak is neveznek) észak felől támadják Kenyát, Etiópiát, Szomáliát és Ugandát, és inváziójuk megállíthatatlannak látszik. Nagyon valószínű, hogy miután felzabáltak minden ehetőt, nyomukban éhínség következik. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) havi rendszerességgel kiad egy tájékoztatót arról, hogy éppen mi a helyzet sáskafronton.

A FAO arról is havi szinten beszámol, hogy melyik országban és hány hektáron végeznek éppen sáskairtást. Bár ez nem feltétlenül arányos a sáskák mennyiségével, mégis szépen meg lehet figyelni az ábrán, ahogy a két sáskajárás közötti, recessziónak nevezett időszakban az egyiptomi vándorsáska populációinak nagy része az Afrikán kelet-nyugati irányban keresztülhúzódó, 16 millió négyzetkilométeres sávban pihen, Mauritániától a Szaharán keresztül az Arab-félszigetig. Aztán idén januárra az irtások fókusza áthelyeződött Kelet-Afrikába.

 

Az alsó csúszkával lehet haladni az időben. A vörös foltok jelzik az adott időben az irtás mértékét. A jelzések nem pontosan az irtás helyét adják meg, csak az országot. Ha a pöttyök fölé viszi az egeret, meg tudja nézni hány hektáron irtottak az adott országban. A pöttyök kiterjedése nem méretarányos a térképpel. Kenya és Szomália becsült értékek. Forrás: FAO Locust Watch