Kivágták a fákat a Normafánál a parkolóépítéshez

20200219 112738
2020.02.19. 16:16

Kedden a Normafa ügyeivel rendszeresen foglalkozó Normafa – természetesen oldal adott hírt arról, hogy megtörtént a fák kivágása a tervezett új nagyparkoló területén, mégpedig állításuk szerint engedély nélkül. „Tavaly év végén palánkokkal vették körül az érintett területet. A Hegyvidéki Önkormányzatnak megvolt az oka a titkolózásra. Mint most kiderült, a palánkok mögött megkezdődött a parkoló kialakítása, a bírósági tiltás ellenére fák kivágásával”

– írták.

Az Index ma drónfelvételt készített az érintett területről, ami alapján az egyértelműen kijelenthető, hogy a területet korábban – mondjuk tavaly novemberig biztosan – borító sűrű növényzet jelentős része mostanra eltűnt, illetve kirajzolódnak az új parkoló korvonalai a tartósan megmaradó facsoportok mellett:

Mutatjuk a helyszínt felülről

A parkoló építésének terve november elején heves vitákat és tiltakozást váltott ki, mivel akkoriban még úgy tűnt, hogy 220 fát fognak kivágni a Konkoly-Thege út fölső szakasza menti területsávban, amely ugyan jogilag közlekedési területnek számít, de ténylegesen beerdősült, és 2010 óta része volt az Európai Unió Natura 2000 természetvédelmi hálózatának is.

 A parkolóépítés elleni petíciót néhány nap alatt 18 ezren írták alá, és Karácsony Gergely főpolgármester is a fenntartásait hangoztatta, amire Pokorni Zoltán polgármester úgy reagált, hogy az önkormányzat kész újratervezni a parkolót, ami így húsz férőhellyel kisebb lesz. Állítása szerint megmaradhat minden 20 cm átmérőnél nagyobb fa, a 10-20 centiméter átmérőjűek közül pedig igyekeznek minél többet megtartani. A polgármester szerint így egy szabálytalan formájú, „amőbaszerű” parkoló létesül, árnyat adó fákkal. Az önkormányzat a bírálóknak azt az érvét elutasította, hogy a kirándulóhelyen egyáltalán nincs szükség parkolóra, álláspontjuk szerint az új nagyparkoló elengedhetetlen, mert a hegytetőn a tervek szerint megszüntetik az ottani aszfaltos parkolót, valamint az erdőszéli vadparkolást is.

A Pest Megyei Kormányhivatal fakivágást engedélyező határozata értelmében február 28-ig meg kellett történnie a növényzet eltávolításának. Csakhogy a Védegylet Egyesület keresetet nyújtott be a határozat ellen, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság pedig január 10-én kelt végzésével azonnali jogvédelemként megtiltotta a fák kivágását. A civil szervezet akkor azt mondta, nem szeretnék, ha kész helyzet teremtődne, és megtörténne a fák kivágása.

A kész helyzet azonban mostanra mégiscsak megteremtődött: az áttervezett parkolóhoz szükséges fakivágást az önkormányzat elvégezte, ez azonban szerintük a jogszabályokat és a bíróság rendelkezéseit betartva történt, ugyanis a fakivágás még a moratórium elrendelése előtt lezajlott az érvényes engedély birtokában, azóta kizárólag tereprendezés és a sittelhordás történt:

"Olyan megoldást találtunk, amely csökkenést eredményez a parkolóhelyek számában, de jóval kisebb tisztítást és tereprendezést igényel a szóban forgó területen. Ennek eredményeképpen egy szabálytalan alakú parkolót alakítunk ki, ahol végül nem kellett kivágni a korábban tervezett 220 fát, a parkolón belül 160 fa marad. A tavaly év végén, jogerős engedély birtokában kivágott javarészt elszáradt és beteg fákat ígéretünknek megfelelően többszörösen pótoljuk az év végéig a Normafánál"

– állítja a kerület. A Google Street korábbi fotójával összehasonlítva látszik, hogy a terület jelentősen átalakult:

Fotó: Index

A hivatalos számok alapján is körülbelül hatvan fát vághattak ki a területről. Kovács Gergő önkormányzati képviselő (Kértfarkú Kutya Párt), akit jogállása miatt kénytelenek voltak a palánk mögé beengedni, egy fényképpel bizonyította, hogy legalább egy 30 centi átmérőjű fát is kivágtak a polgármesteri ígéret ellenére. A kerületi lapnak a városfejlesztési iroda vezetője azt nyilatkozta, hogy az eredeti elképzeléshez képest a parkolóhelyek száma 193-ról 164-re csökkent, míg jelenleg a Normafán található három parkolóban 165 férőhely áll rendelkezésre (az áttervezés után vált ezek szerint igazzá, amit kezdettől fogva kommunikáltak, vagyis hogy a parkolóhelyek száma a hegytetőn összességében érdemben nem változik). Az Eötvös út új szakaszát, a Konkoly-Thege Miklós úti parkolót és a csillebérci ifjúsági központ bejárata előtti új buszfordulót nyár végére át adnák át, utána kezdődhet a hegygerinc beígért zöldítése.

Az önkormányzat nemrég egy vázlatos tervet is bemutatott az átépülő Normafáról:

A Normafa tervezett állapota a terület átrendezése után
A Normafa tervezett állapota a terület átrendezése után
Fotó: Hegyvidék Önkormányzata

Ezen látszik, hogy az új, bekerített parkoló alapvetően egy U-alakú út köré rendeződik majd el, halszálkásan kialakított férőhelyekkel, és középen egy meghagyott zöld sávval. Az út egyik feléhez eleve rendelkezésre állt a megszűnő Konkoly-Thege út aszfaltsávja, a másikhoz irtották le a növényzetet a korábbi zöld sáv közepéről. A szomszédos hotel felé eső oldalon is megmaradnak zöld foltok. A parkolónak ez a tervezett elrendezése már a mai drónfelvételen is látszik, vagyis fakivágás tekintetében valóban megtörtént, amire az önkormányzatnak a tervei megvalósításához szüksége volt. Az mondjuk továbbra is felvetődhet kérdésként, hogy egy parkoló lehet-e Natura 2000 terület, a kormányhivatal ugyebár korábban nem látott ebben semmi ellentmondást, de a józan ész azért azt mondatja, hogy a telket a történtek után ki kellene venni a Natura 2000 hálózatból.

(Borítókép: Lengyel-Szabó Péter / Index)

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.