Tarlós leállította a Szentendrei út felújítását

2019.07.22. 18:27 Módosítva: 2019.07.22. 23:17

Leállította a Szentendrei út felújítási munkáit, mondta lapunknak Tarlós István főpolgármester. Hozzátette, kénytelen volt ezt lépni, a felújításhoz kapcsolódó fakivágásokra engedélyt adó óbudai önkormányzatot ugyanis feljelentette egy helyi lakos az ügyészségen. 

Úgy tudni, a beadvány a nem megfelelő fapótlásról szól. Tarlós szerint a fapótlással tudomása szerint minden rendben van, ha pontatlan a bejelentő információja, akkor majd szembe kell néznie a következménnyel, amit egy közhasznú beruházás leállítása jelent.

FRISSÍTÉS: Jelentkezett lapunknál a feljelentő, és elmondta, nem Óbudát jelentette fel

Jelentkezett lapunknál a feljelentést tevő polgár. Leírása szerint alapvetően a BKK által kiadott kivágási engedély végrehajtásának felfüggesztetését kérte az ügyészségtől. Két ok miatt:

  1. az engedélyezési eljárás megindításáról nem tettek közzé hirdetményt; ugyancsak nem tették közzé a meghozott határozatot. Ily módon az érintett nyilvánosságot az eljárásból kizárták. 
  2. az eljáró hatóság megsértette a tényállás tisztázási kötelezettségét, és ugyancsak megsértette a szakszerűség követelményét is. Ugyanis a tervezett művelet - közművezeték-csere - több műszaki, illetve kertészeti szakember véleménye szerint elvégezhető lenne a fák eltávolítása nélkül is. A hatóság azonban nem kért be a kérelmezőtől a fákat kímélő alternatív kiviteli tervet. 

A beadvány szerint a hatóság nem vette megfelelően figyelembe a vonatkozó törvény előírásait. Ugyanis a kivágni engedélyezett fák megmaradásához helyi környezetvédelmi érdek fűződik - nyáron a lombkoronájuk árnyékot ad, kipárolgásuk révén több fokkal mérséklik a meleget, a por lekötésével javítják a levegő minőségét az ott lakók számára -, ekképp az Fr. 6.§ (3) bekezdés c) pontja alapján a jegyző el kellett volna utasítsa az engedélykérelmet. 

A felfüggesztési kérelem mellett az állampolgár feljelentést nyújtott be ismeretlen személy ellen hivatali visszaélés miatt, továbbá különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt is. Az érvelés szerint az illető a hivatali visszaélést azzal követte el, hogy megállapodott a BKK-val abban, hogy a BKK a részére a XII. kerületi önkormányzat  jegyzője nevében a Vasút sorra kiadott fakivágási engedélyben megjelölt 97 db, valamint a III. kerület jegyzöje nevében a Szentendrei útra kiadott fakivágási engedélyben megjelölt 186 db (összesen 283 db), pótlásként ültetendő fiatal fa ültetése helyett csak 143 db fa ültetésének megtervezésére adjon ki megbízást a közbeszerzési pályázatának kiírásához. A hiányzó fák miatt kár érte a területet tulajdonló önkormányzatokat, fánként mintegy 200 ezer forint.

Mint arról nemrég beszámoltunk,  a Szentendrei út felújításának keretében 62 fát terveztek eredetileg kivágni, de több fa esetén nem volt tiszta, hogy milyen alapon jelölték ki kivágásra. Aztán a III. kerület honlapján megjelent, hogy Bús Balázs polgármester megbeszéléseket folytatott a BKK illetékes szakembereivel az ügyében, felülvizsgálták a kérdést, és mindösszesen a korábban engedélyezett 25 fa kivágására kerül sor az útépítéshez kapcsolódóan. 

Aznap a BKK is bejelentette, hogy július 22-én kezdődik az érintett útszakasz felújítása. Ugyanakkor a közleményből kiderült, hogy a fák megmenekülése még egyáltalán nem biztos:

A felújítás területére eső, azonban az útfelújításban nem érintett, vegyes egészségi állapotú 36 fa kapcsán Tarlós István főpolgármester utasította a beruházást lebonyolító BKK Zrt.-t, hogy a Főkert Zrt.-vel ismételten, tételesen vizsgáltassa felül ezeknek a fáknak az állapotát annak érdekében, hogy minél kevesebb fa kivágására kerüljön sor. A fák megőrzéséről a III. kerületi önkormányzat is tárgyalt a BKK Zrt.-vel.