Kínzó kérdés: új vagy régi a Moszkvából jött metrókocsi?

D MTZ20160525004
2016.06.02. 16:10

Fellángolt a vita a nol.hu cikke után, hogy a főváros és a BKV, karöltve az oroszokkal átverte a népet, és kijátszotta a versenyjogi szabályozást azzal, hogy új metrókat vett a régiek felújítása helyett, vagy sem. Az tény, hogy az oroszok nem bajlódtak a fődarabok (motor, fék, kerekek) szétszedésével és klasszikus felújításával, hanem egyszerűen újakat szereltek be a régi típusú kocsiszekrény alá, méghozzá korszerű, nyugati gyártmányúakat. Sőt, a prototípuson az egész kocsiszekrény egy új darab. Azt azonban mégse lehet mondani, hogy új metró született. Leginkább az MTV Europe nagysikerű sorozatára, a Pimp My Ride-ra emlékeztető a helyzet, amikor egy roncsautót elvisznek a tulajdonosától, majd alaposan átépítve és feltuningolva visszaadják neki.

A napokban megérkezett az első felújított metrószerelvény Moszkvából Budapestre. Az új metrókocsit bemutató videónkon látszik, amit már számos szakember konstatált, hogy a vonaton szinte minden alkatrész új. A kocsiszekrény homlokfalát átalakították (vagyis inkább megkapta egy másik Metrovagonmas típus homlokfalát), a vezetőfülke új, az utastér új, az ajtók új (pneumatikus helyett elektromos) rendszerben működnek, új, modern a motor (Hitachi), új a kerékpár (CAF), újak a fékek (Knorr alapúak).

Kívül-belül végigjártuk a felújított hármas metrót

A Kőér utcai telephelyen feltett kérdésünkre az orosz mérnök azt válaszolta, hogy a prototípuson a régi kocsiból tulajdonképpen csak a vezetőfülke ajtaja maradt meg. Később lehet, hogy egészségesebb alváz- vagy karosszéria-elemeket meghagynak, de az első darabon nem akartak kockáztatni semmit.

Azt már a felújításra kiírt pályázat idején tudni lehetett, hogy a BKV olyan teljes rekonstrukciót szeretne, ami 100%-ban megújítja a 30-40 éves kocsikat, akkoriban keletkezett a szállóige, hogy a pályaszámon kívül mindent lecserélnek a szerelvényen. Azt is lehetett tudni, hogy bárki nyeri a tendert, nem fog bajmolódni a fődarabok reszelgetésével, hanem egyszerűen újakra cseréli azokat. A kocsiszekrényt is egyszerűbb és olcsóbb elemenként vagy még egyszerűbb teljes egészében kicserélni, mint kivágni az elrozsdásodott darabokat, és visszafoltozgatni. Így is lett.

Két kérdés merül fel:

Megvolt-e már így, egy az egyben ez a szerelvény, és erre írták ki a tendert, valamint hogy megérte-e a ravaszkodás?

Az első esetben csak találgatni lehet. Mindenesetre a feltevést gyengíti, hogy ilyen kocsiszekrény alatti fődarab-összeállításban nincs hasonló típusú metró, még a legközelebbi rokonnak számító kijevi metrón sem ugyanezek a berendezések, legalábbis Bíró Endre, a Metróért Egyesület vezetője szerint. Az is gyengíti ezt a teóriát, hogy menet közben módosítottak a BKV elvárásain, így épült be például az eredetileg tervezettnél jóval modernebb, aszinkronos Hitachi motor. A garantált élettartamot is 30 évre emelték az eredeti 25 évről, ami azt mutatja, hogy jobban bíznak a szerelvényben.

Több metrós szakemberrel is beszélve a következő kép alakult ki: a Budapestre érkezett prototípus a régi kocsiszekrény-konstrukció, de új anyagból, oroszosan elnagyolt dizájnnal, kissé bumfordi utastájékoztató rendszerrel, de megbízható és korszerű hajtással.

Van anyag benn, bírni fogja az újabb 30 évet.

– jelentette ki egyikük.

Arra a kérdésre, hogy megérte-e ilyen módon felújított metrót venni, egy egyszerű számítással választ kaphatunk. A 2-es metróvonalra 2009-ben 22 db, egyenként ötkocsis Alstom metrót vettünk összesen 140 millió euróért. Ez 1,27 millió euró egy kocsira lebontva, átszámítva azaz nagyjából 400 millió forintba került egy Alstom-kocsi. A 3-as vonalon 37 db, hat kocsiból álló szerelvényt újíttatunk fel, összesen 219 millió euróért. Ez kocsinként 0,98 millió euróba fáj, azaz forintban 308 millió egy orosz kocsi.

400 millió > 308 millió

Az orosz kocsik tehát jóval olcsóbbak az Alstomoknál, persze nem is lehet ez másként. De mit kellett feláldoznia a BKV-nak az olcsóság oltárán?

  1. Klíma. Az utasokat ez a hiányosság foglalkoztatja leginkább. A BKV állítása szerint a jelenlegi kocsiszekrény teteje nem bírta volna el a klímaberendezést, meg kellett volna erősíteni, és ez olyan többletköltségeket okozott volna, amiből a cég nem kért. Lett helyette szellőzőberendezés, ami a legfrissebb próbák szerint nem hangos, és jól forgatja a levegőt. Sokat számít majd az is, hogy az új orosz szerelvények a korszerűbb hajtás és fék miatt sokkal kevesebb hőt termelnek, ezáltal nem fűtik majd az alagutat, mint a régi darabok, tehát eleve nem lesz olyan meleg. Hogy elég lesz-e a szellőző, azt azonban majd az utasok fogják megmondani.
  2. Rugózás. A felújított kocsik korszerűtlen spirálrugót kaptak, korszerű légrugó helyett. Ennek beállításával a BKV-sok szerint is lesz munka. Akadálymentesítés szempontjából gondot okoz majd (már ha uniós pénzt szeretne a főváros a vonal felújítására), hogy ezzel a rugózással nagy terhelés alatt lejjebb süllyed a padlószint, üresen pedig megemelkedik. Ez 3-4 centis mozgást jelenthet a kiszállásnál a peronhoz képest, amin fennakadhat egy kerekesszék.
  3. AVR. Az orosz kocsikat elavult, 1989-es AVR-rel (Automatikus Vonatvezérlő Rendszerrel) szerelik fel. (Még nincsenek beszerelve, a következő két hétben rakják be a budapesti telephelyen.) Ez egyik forrásunk szerint olyan, mintha ma egy irodaház szerverszobáját Commodore 64-es számítógépekkel raknák tele. Az új, digitális rádiókommunikáción alapuló CBTC rendszer kiépítése, amilyen a 2-es metrón van kocsin, alagútban egyaránt, plusz 30 milliárd forintba került volna, míg az elavult AVR felújítása csak 1 milliárdba. A 3-as vonalon tehát nemcsak a kocsikon, hanem az alagútfelújítás után a teljes vonalon régi, elavult vonatvezérlő rendszer marad, ez pedig a vonal majdani meghosszabbításánál fog jelentős gondokat okozni.

Mint az korábban többször elhangzott, a főváros és a kormány uniós támogatásból szeretné majd felújítani a 3-as metró infrastruktúráját. Úgy tudjuk, hogy az uniónál több homlokráncolást is okoztak a metrókocsi-tender eddigi furcsaságai, például az új-felújított szerelvények vagy az olcsóbb ajánlatot tevő észt rivális kizárása, ezért a támogatás mértéke erősen bizonytalan. A furcsa tendereztetés pedig nem valószínű, hogy előremozdítja az uniós támogatási szándékot.

Tarlós: Lehet találgatni, új-e a metrókocsi

Lehet szerinte találgatni, de a főpolgármesternek nincs olyan információja, hogy a felújítás helyett új metrókocsikat szállított volna az orosz Metrovagonmas a 3-as vonalra. Tarlós István az Origónak azt mondta, "úgy tűnik, a kákán is csomót keresnek egyesek, hát már az is baj, ha - tételezzük fel - jobb metrót kapunk a pénzünkért, mint számítottunk rá?"

Végül felvetődik az a kérdés is, hogy ha nem új, hanem felújított szerelvényről van szó, akkor minek kell neki több hónapos teszt és próbamenet. Mint megtudtuk, a felújított járműveken is kötelező egy minimális, 15 ezer kilométeres próbafutás a forgalomba helyezés előtt. Ezt még le kell futnia a prototípusnak, mielőtt jövő év januárjában az első utasok utazhatnak rajta.