Beélesítették az amerikai csodafegyvert

2022.09.24. 14:59

Donald Trump politikusi csábereje majdhogynem kultikus figurává emelte őt támogatói körében – ellenfelei persze inkább csak populista szektavezérnek látják. Így vagy úgy, a legfrissebb mérések szerint megtörni látszik a szavazatvonzó képessége, adódik a kérdés, hogy miért.

Amikor 2015-ben Donald Trump bejelentette, hogy a Republikánus Párt színeiben ringbe száll az elnökségért, kezdetben sem a média, sem a demokraták nem vették komolyan. Ahogy azonban egyre nőttek az esélyei a 2016-os kampányban, szabályos támadáscunami zúdult rá – ami az elnöksége alatt is folytatódott, és azóta is tart.

Harcos bírálói a legkülönfélébb közéleti átkokkal szórták meg, hogy valamiképpen fogást találjanak rajta, illetve elrettentsék tőle a szimpatizánsokat.

  • Volt ő buta, aki egy kisiskolás szókincsével bír csupán, ráadásul még hülyén is néz ki mellé, hiszen túlsúlyos, idióta a frizurája, sőt még arcbőrének narancssárgás színe is komikus.
  • Természetesen a családja is sátánfajzatok gyülekezete, eddigi vagyongyarapodásuk pedig több mint gyanús.
  • Trump mindezek mellé rasszista, nőgyűlölő, antidemokrata, narcisztikus, bűnöző és perverz, de minimum egy hazug szélhámos, aki tán még klinikai elmebeteg is.
  • Ja, és kizárólag a tehetőseket képviseli, amihez a társadalom legostobábbjait ördögi ügyességgel hergelte és hergeli fel.

Erős lista, meg kell hagyni. Mémek és persziflázsok tízezreit összegzi. Hivatásos politikai ellenfeleitől és főállású/hobbista kommentátoroktól egyaránt.

Plusz 11 millió szavazat

Ennyivel kapott többet Donald Trump 2020-ban, vagyis a fenti lejáratósdik sűrű kereszttüzében, mint négy évvel korábban, amikor az Egyesült Államok elnöke lett.

Elnökként ugyan nem sikerült újráznia, a fentebb sorolt karaktergyilkos próbálkozások hatékonyságát mégis mutatósan beárazza, hogy pártján belül és hívei körében is megerősödve jött ki a kitartó köpködésmaratonból.

Ráadásul megúszott két alkotmányos felelősségrevonási eljárást is, már-már úgy tűnt tehát, hogy soha semmi nem ég rá, ahogy a teflonra sem.

Mar-a-Lago a trendforduló?

Az FBI Donald Trump mar-a-lagói házánál tartott, augusztus- 8-ai házkutatása az első pillanattól megosztja az amerikai közvéleményt.

A tekintélyes, világnézetileg progresszív New York Times szerint ha most megtorlatlanul marad, hogy valaki minősített hírszerzési információkat tartott a nyaralójában, az gyakorlatilag felhatalmazást ad minden döntéshozónak arra, hogy akár sefteljen is a legszigorúbb államtitkokkal.

A befolyásos, konzervatív Washington Post ellenben úgy látja, több kell annál, hogy az elnökségről leköszönő Trump nem adott le időre minden hivatali paksamétát az archívumnak, ez így önmagában még nagyon kevés egy ekkora világbotrányhoz, ahogy egy lejárt könyvtárjegybe sem szokás belebukni.

A frissebb közvélemény-kutatások hasonlóan széttartanak, de azért érdekesség is akad köztük. A Trump-ellenességgel biztosan nem vádolható Fox News például azt mérte, hogy a szavazók 56 százaléka szerint helyénvaló volt az FBI házkutatása, és 65 százalék véli úgy, hogy hiba volt hazavinni efféle dokumentumokat. A Reuters kutatása pedig azt találta, hogy a válaszolók 58 százaléka szerint a trumpizmus veszélyt jelent az amerikai demokrácia alapjaira, és ezt még a republikánus szimpatizánsok negyede is így gondolja.

Úgy tűnik, hogy míg Donald Trump keményvonalas hívei egyre eltökéltebbek, végül csak megtörőben van a híres-hírhedt teflonvarázs.

Régi nóták, egy új slágerrel

A politikai kommunikáció felől közelítve egyetlen újdonságot hozott Mar-a-Lago a Trump-vádak tetemes korpuszába: a hazaárulás bélyegét. Amit a Capitolium ostroma után még csupán pedzegettek vele kapcsolatban (hogy ti. tudatosan és tevőlegesen próbálta feltüzelni híveit az elnökválasztási eredmény megmásítására), azt most már befejezett múlt időben állítják róla.

Jelesül, hogy a Mar-a-Lagón (fene se tudja, hogy miért és miként) tárolt államtitkok egyenértékűek a kémkedéssel, Trump tehát amerikai katonák, titkos ügynökök és állampolgárok életével hazárdírozott, így végső soron egész országa biztonságával. Lehetett volna szimplán csak felelőtlen, kretén, narcisztikus, törvénysértő vagy hazug, ahogy eddig mindig, de ez most minőségi ugrás: idegen érdekeket szolgált, de minimum megkönnyítette az ellenségek dolgát. 

Az új kommunikációs stratégia logikáját nem is annyira nehéz visszafejteni: mivel a hazafiság volt a máz, amivel Donald Trump mindent leöntött, ami csak szembejött vele, ha azt sikerül valahogy lekapargatni a közéleti portékáiról, akkor csak a moslék marad.

A hazaszeretet ráadásul az amerikai konzervatívok kulcsüzenete (is). Ha a Trump-szavazók lemorzsolódásának tendenciája tovább folytatódik, akár az illiberalizmus tartós ellenszerét is meglelhették az Egyesült Államokban mostanság.