Tömeges felmondások jöhetnek a védőnőknél

2023.06.08. 06:23
Hamarosan átkerül az államhoz a védőnői ellátás, ami a védőnők szerint tömeges felmondáshoz vezethet. Ennek egyik oka, hogy még nem látták a szerződésüket, amit néhány héten belül már alá kellene írni. A XI. kerület polgármestere szerint az ellátás színvonala csökkenhet.

Várhatóan három hét múlva az állam veszi át az önkormányzatoktól a védőnői ellátást. Ettől az időponttól kezdve a védőnőknek az új szerződés szerint kellene dolgozniuk, a probléma csak, hogy azt még nem is látták.

A XI. kerületben az önkormányzati fenntartású Szent Kristóf Szakrendelőhöz tartozik a védőnői szolgálat. Július 1-től pedig már az állami Szent Imre Kórházhoz tartoznának a kerületi védőnők. A védőnők nem tudják, az új munkáltató biztosítja-e nekik a megfelelő feltételeket, vagy mennyi lesz a fizetésük – derült ki az RTL Híradó riportjából. 

A stábnak nyilatkozó védőnő szerint tömeges felmondások jöhetnek az ágazatban, ugyanis szerinte hátrányosan érintheti őket az átalakítás.

Az új szerződés sajnos hátrányosan is érintheti a védőnőket. Több kolléganőről van tudomásom, akik nem szeretnék aláírni ezt a szerződést, ők pályaelhagyók lesznek, holott Magyarországon jelenleg is elég nagy a védőnőhiány

– mondta Juhász Bianka. 

Az egyik probléma a kerület polgármestere szerint, hogy az önkormányzat eddig pluszjuttatással segítette a védőnőket, amit szerinte az államtól nem kapnak majd meg. Szerinte az ellátás színvonala is csökkenni fog.

A védőnő és a házi gyermekorvos szoros kapcsolatban van egymással, egymásnak adják azokat a fontos információkat, ami a gyermekek egészségének megőrzése szempontjából fontos. Most a házi gyermekorvosok maradnak az önkormányzatnál, a védőnők átkerülnek a kórházhoz, egy olyan kórházhoz, aminek gyermekgyógyászata például nincs

– mondta László Imre.

A Belügyminisztérium szerint a védőnők meghatározó része együttműködő.