Szempillantás alatt az autó előtt termett a vaddisznó

2023.06.08. 13:03
Egyik pillanatról a másikra ugrott egy vaddisznó egy Szentrendre és Pomáz között hajtó autó elé. A fedélzeti kamera rögzítette az elkerülhetetlen balesetet.

A Budapesti Autósok olvasója által a portálnak beküldött felvételen az látszik, amint az autó egy másik mögött halad a bokrokkal és fákkal övezett úton. A vaddisznó a másodperc törtrésze alatt bukkan elő a jobb oldali növényzetből. Sem a sofőrnek, sem az állatnak nem volt esélye elkerülni a bajt, miután a vaddisznó a lehető legrosszabbul időzítette az úton való átkelését.

A sofőr beszámolója szerint az állat megsérült, de túlélte a gázolást, és bemenekült a bozótba. Az illető leállította az autót, majd hívta a rendőrséget és a vadásztársaságot, hogy nézzék meg az állatot. Mint írta, el akarta kerülni, hogy az állat újabb balesetet okozzon.

Van menetrögzítő kamerám, szabályosan közlekedtem, a vadásztársaságoknak meg minden esetben van felelősségbiztosításuk, így nem lehetetlen küldetés behajtani rajtuk a kárt

– írta a sofőr a portálnak.

Azt is leírta, hogy szakértőket kérdezett a vadásztársaság felelősségét illetően, akik elmondták, hogy „minden esetben, ha és amennyiben a szabályokat és a sebességkorlátozást betartva, rendőrségi helyszíneléssel igazolva gázolunk el egy vadat, nincs hova menekülni a területileg illetékes vadászati társaságnak”.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport