A világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsának meghódítására indul egy magyar hegymászó

2023.06.06. 10:16
Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó, építész a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a 8125 méter magas Nanga Parbatra indult június 6-án, kedden.

Varga Csaba június 6-án indult Budapestről Pakisztánba. Az M1 műsorában arról beszélt, célja, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül megmássza a pakisztáni Himalája hegycsoportban fekvő hegycsúcsot.

Tervei szerint június 9-én 3-4 napos túra keretében éri el a 4200 méteren fekvő Nanga Parbat Diamir alaptáborát. Onnan aztán megkezdi az akklimatizációt, és körülbelül egy hónap áll rendelkezésére a csúcs megmászásához.

Hozzátette, a Nanga Parbat meghódítása a tizedik magashegyi expedíciója lesz, ezért tapasztalatból mondhatja, hogy a nyolcezer méteres magasságon még jól tud működni az emberi szervezet. A hegymászó közölte,

a csúcstámadást a június 20. és 30. közötti időszakra tervezi.

A hegymászó kettős céllal indul a csúcsra: egyrészt, hogy a csúcson meglobogtassa a Nagyvárad feliratú magyar nemzeti zászlót, amellyel a nagyváradi magyarok élni akarását hirdeti.

Másrészt a világ hetedik és Magyarország első turistaszervezete, a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) 150 éves jubileumára kíván megemlékezni – írta a Hazajáró közösségi oldalán.

Hozzátették,

a nagyváradi sportoló mászta meg a legtöbb 8000 méternél magasabb hegycsúcsot Magyarországon.

Eddig öt nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsot mászott meg pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül.

Mint írják, a Nanga Parbat csúcsát először egy német hegymászó, Hermann Buhl érte el 1953. július 3-án. A magyarok közül elsőként Erőss Zsolt mászta meg a csúcsot 1999-ben, de mivel nem volt csúcsengedélye, az eredménye nem hivatalos.

A Varga Csaba – Nanga Parbat 2023 – MKE 150 expedícióról a Hazajáró Facebook-oldalán fognak rendszeresen hírt adni.