Kóbor János lánya színpadra született, és a színpad is imádja őt

2023.06.05. 09:08
Színdarabban alakított főszerepet nemrég az Omega együttes néhai frontemberének lánya, Kóbor Léna. Kóbor János gyermeke most a tapasztalatairól nyilatkozott, akinek szereplésével kapcsolatban, valamint a színpaddal való különleges kapcsolatáról édesanyja is vallott.

A hétvégén tartották a Gyöngyhajú lány balladája című darab első nyilvános előadását. A darabban a főszerepet az Omega együttes két évvel ezelőtt meghalt ikonikus tagjának, Kóbor Jánosnak a lánya, Léna alakítja. 

Az előadást Kóbor János özvegye, Zsóka is megtekintette, aki a Bors kérdésére válaszolt azzal kapcsolatban, hogy lányának egyben felnőtté válását is jelenti-e ez a darab.

Az elmúlt időszak szomorú eseményei miatt sajnos nem most, hanem akkor, amikor Mecky elment. Egyébként is sokat volt mindig felnőttek között, és most pedig szinte felnőtt nőként állja meg a helyét a színpadon! Végtelenül örülök, hogy így megsegít bennünket a Jóisten. Tudom, mindig csak jókat mondok a lányomról, biztosan unalmas már, de valahogy Léna a színpadra született, és a színpad is imádja őt

– fogalmazott az édesanya.

A lap arról is megkérdezte a fiatal lányt, mennyire változott meg az élete ettől a szereptől: 

Nagyon! De nem bánjuk, minden pillanatát élvezzük. Azt nem mondom, hogy így tanév végére nem fáradtam el, hiszen még bőven vannak iskolai feladataim is, fontosak az év végi jegyek is, a darab közben meg elindult, sűrűek a napjaink. Anyu hoz, visz engem, mindent megtesz értem, és ezért nagyon hálás is vagyok. És így, hogy az első előadás velem pünkösdhétfőn nagy siker volt, kicsit meg is nyugodtam!

– mondta.

Az előadás után Kóbor Léna azt is megjegyezte, hogy bár örül a felkérésnek, azért a tanulást továbbra is fontosnak tartja és komolyan veszi az iskolát.