Erdő Péter szerint Ferenc pápa beszéde a Karmelita kolostorban meglepetést okozott

2023.05.29. 18:12
Ferenc pápa magyarországi látogatásán mondott valamennyi beszédéből érződött, hogy a mi gondjainkra, a mi helyzetünkre figyel; megkaptuk tőle azt a biztatást, amire szükségünk van – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek pünkösdhétfőn a pápalátogatásról tartott előadásában.

A bíboros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ifjúsági és családi napján Budapesten, a máriaremetei kegytemplom kertjében kiemelte: Ferenc pápa lelkipásztori látogatásra érkezett, és a magyar történelem sajátosságait szem előtt tartva, a mi lelkipásztori gondjainkra figyelve szólt hozzánk.

Ferenc pápa a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus után elhatározta, hogy visszatér Magyarországra egy lelkipásztori látogatásra, ami „nekünk szól”, és ezen az elhatározásán nem változtatott. Hiába tört ki közben a háború, hiába sulykolta a világsajtó, hogy az egyházfő látogatásának valódi célja egy esetleges politikai tárgyalás, mindez nem bizonyult igaznak.

Erdő Péter megemlítette Ferenc pápának a Karmelita kolostorban, a diplomáciai testület tagjai előtt mondott beszédét, amely annak ellenére, hogy politikusokhoz szólt, sokkal inkább lelkipásztori, mintsem politikai beszéd volt. Még ha hangsúlyozta is az európai értékeket, nem szólt konkrét politikai akciókról, és ezzel „némi meglepetést is okozott” – jegyezte meg.

Ferenc pápa a Rózsák terén az elesettek támogatásáról és a menekültek befogadásáról beszélt – idézte fel Erdő Péter, hozzátéve, a világ közvéleményében az a hamis kép él a magyarokról, hogy nem becsülik a másságot. 

Ehhez képest a kijevi évkönyvekben az szerepel a honfoglaló magyarokról, hogy hetekig vonultak állataikkal: két hétig mentek a fehér magyarok, utána két hétig a feketék. Vagyis Kijevből is látszott, hogy még a színükben sem voltak egyformák.

A Kárpát-medencében is találtak más népeket a honfoglalók, a török uralom után pedig újra be kellett telepíteni az országot. Vagyis nemhogy nem becsüljük a másságot, „mindannyian mások vagyunk”, hiszen a mai Magyarországon élők fele a török idők után betelepültek leszármazottja, és „kulturális csoda, hogy mindannyian magyarok lettünk” – fogalmazott a bíboros.

Erdő Péter az egyházmegyei nap lezárásaként a főegyházmegye papságával közösen mutatott be szentmisét. A bíboros szentbeszédében hangsúlyozta: nem kell minden nemzedéknek új kereszténységet kitalálnia, hanem újra és újra „vissza kell találnunk magához Krisztushoz, mert az egyház Jézus Krisztus tanítványainak közössége”.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tett apostoli látogatást Magyarországon, az eseményekről szóló összefoglalónkat  itt találja .