Kinevezte az Operaház főigazgatóját, majd új szerepben tűnt fel Csák János

2023.05.27. 19:14
Fölnyergelte aranyszőrű lovát Csák János kulturális és innovációs miniszter, hogy lerúgassa vele a csillagokat. Legalábbis ezzel a népdalrészlettel osztotta meg mindenkivel hivatalos Facebook-oldalán a politikus, hogy a hétvégén vasparipára pattant, és motorozott egyet a jó időben.

Annak a paripának biztosan nem kell szénát kaszálni, amellyel a hétvégén vágtatott a kulturális és innovációs miniszter. Csák János három fotót is posztolt közösségi oldalán arról, hogy a jó időben motorozni ment. A politikus ráadásul mindegyikhez egy-egy vers- vagy népdalrészletet is fűzött.

Az első képhez, amelyen a miniszter és egy barátja látható, amint a motorjukon ülnek, Csák János a Jól van dolga a mostani huszárnak kezdetű népdalból idézett. A következő képen már esteledik, és már csak a két motor látszik, ehhez a politikus Petőfi Sándor Szülőföldemen című verséből ragadta ki a következő sort:

Megkondul az esteli harangszó, kifáradt már a lovas és a ló...

Az utolsó képen pedig magát a minisztert látjuk, ahogy vasparipájával pózol. Ehhez a képhez pedig egy katonaénekből idézve azt írta, „Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél? Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél”.

A miniszter népdalokhoz fűződő szeretetét mi sem bizonyítja jobban, hogy január 22-én, a magyar kultúra napján a Magyar Zene Házában a Nekünk írták a dalt! című időszaki kiállítás megnyitóján is dalra fakadt.

A miniszter legutóbb arról posztolt, hogy továbbra is Ókovács Szilveszter vezeti a Magyar Állami Operaházat, majd egy közös fotót is megosztott a régi-új főigazgatóval. Csák János akkor azt írta, „Ókovács Szilveszter lesz a leghosszabban intendánsként működő vezető a Magyar Állami Operaház élén. Ez óriási lehetőség és talán még nagyobb felelősség”.

Az Opera nem szigetként működik, hanem van egy ökoszisztéma körülötte, amelyben benne van a Zeneakadémia, a Müpa, az Operettszínház és a Táncművészeti Egyetem is. Az az érdekünk, hogy olyan ökoszisztéma jöjjön létre, amelyben partnerként dolgoznak együtt az intézmények vezetői

– írta a miniszter a Facebook-oldalán.