Ezúttal Baján feszült egymásnak a DK és a Momentum

2023.04.01. 18:19
Nyirati Klára, Baja momentumos polgármestere szerint a Demokratikus Koalíció most Baján fogott össze a Fidesszel, hogy megakadályozzák a Baja Energetika Távhőszolgáltató Kft. új ügyvezetőjének átmeneti megbízásáról szóló előterjesztést. László Károly, a Demokratikus Koalíció helyi képviselője szerint a dolog éppen ellenkezőleg történt.

Nyirati Klára szerint a bajai képviselő-testület legutóbbi ülésén a helyi DK-ban politizáló László Károly volt alpolgármester néhány, a „befolyása alatt álló képviselővel és a Fidesz helyi képviselőjével együtt” szavazta le a Baja Energetika Távhőszolgáltató Kft. új ügyvezetőjének átmeneti megbízásáról szóló előterjesztést.

Mivel az együtt szavazás nem először fordul elő, erős a gyanú, hogy Göd és Jászberény közismert esete után Baján is összeáll a DK–Fidesz-koalíció. Úgy tűnik, az önmagát országos szinten legellenzékibbnek mondó DK a helyi politikában rendszeresen lepaktál a kormánypárttal, és kiszolgálja annak alantas céljait

– olvasható a polgármester bejegyzésében.

Nyirati úgy véli, „beláthatatlan gazdasági és életviteli problémát okoz a városnak és a lakosságnak is az, ha aláírási joggal rendelkező ügyvezető híján megbénul a Baja Energetika Távhőszolgáltató Kft”.

Nyirati Klára reméli, „a Fidesz mellé állt képviselőknek és a helyi DK többségének nem célja megbénítani a helyi távhőszolgáltatót és kárt okozni a bajaiaknak, így amikor a következő testületi ülésen ismét napirendre kerül a kérdés, a helyzet megoldására szavaznak majd”.

A Demokratikus Koalíció sosem nem tenne ilyet

A Demokratikus Koalíció is reagált, szerintük a Momentum azzal vádolja a bajai DK-t, „amit ő maga tesz, hiszen ők akartak egy volt fideszest a városi távhőcég élére juttatni”.

Büszke vagyok arra, hogy hozzájárultam ennek a megakadályozásához. Mi nem fogunk fontos pozícióba juttatni sem jelenlegi, sem volt fideszeseket, még a Momentum kedvéért sem

– közölte László Károly, a bajai önkormányzat DK-s képviselője.

Majd hozzátette, hogy Nyirati Klárára barátként és szövetségesként tekint, „akkor is, ha szerintünk időnként rossz döntést akar hozni”.