Leáll-e Budapest tömegközlekedése a 34 milliárdos veszteség miatt?

ZS 2329
2023.03.25. 06:04
Körülbelül 34 milliárd forintnyi veszteséggel számol a fővárosi közösségi közlekedés ebben az évben. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes arról beszélt, mi állhat ennek a hátterében, illetve hogy elég áramot tud-e biztosítani a BKV ahhoz, hogy ne álljanak le a buszok és villamosok.

Az energiaválság, illetve a járművekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközök beszerzésének megdrágulása miatt a BKV működése továbbra is veszteséges, nagyjából 34 milliárd forintos mínusszal lesznek kénytelenek elfogadni az üzleti tervet – magyarázta az Infostartnak Kiss Ambrus.

Ez azt jelenti, hogy ekkora mértékben nem tudja a fővárosi közösségi közlekedés visszapótolni az elöregedő járműállományát

– tette hozzá.

Az általános főpolgármester-helyettes megjegyezte, ha a főváros múlt év szeptemberében aláírta volna a közösségi közlekedésre vonatkozó villamosenergia-szerződéseket – kilowattonként 300 forint körüli áron –, most nem lenne miről beszélni.

Ehelyett a Budapest-modellt alkalmazva napi árra szerződtek, ami január–februárra bejött, hiszen egy ideje már tartósan 100 forint alatti áron vásárolnak áramot

– tette hozzá Kiss Ambrus.

Úgy véli, hogy

ez arra lesz elég, hogy a közösségi közlekedés ne dőljön be, ahhoz viszont kevés, hogy a korábbi időszakban felhalmozott problémákat kezelni tudja.

Korábban megírtuk, hogy a 2017 óta húzódó és 225 milliárd forintot felemésztő metrófelújítás hétfőn – többé-kevésbé – a végéhez ért, így azóta újra a teljes vonalon jár az M3-as metró. A szankciókkal sújtott orosz gyártó nem tudja garantálni a folyamatos és zavartalan karbantartásukat.

A hétvégén és jövő héten még füstpróbákat tartanak az M3-as vonalán, ami miatt füstkiáramlást lehet majd észlelni a metró egyes megállóinál.

Az Indexen arról is írtunk korábban, hogy a fővárosi közlekedési vállalat 29 év után kivonja a forgalomból az Ikarus 435T és MAN NGE 152 típusú csuklós trolibuszokat, hogy helyükre újak érkezhessenek.

(Borítókép: Lapat Lili / Index)