Nagy Feró: Igen, Fidesz-csicska vagyok

DSC1779
2023.03.25. 14:02
A Budakörnyéki Kommentár harmadik vendége Nagy Feró volt. A Kossuth-díjas magyar énekes Budakeszin beszélgetett Menczer Tamással.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkárával, Menczer Tamással beszélgetett Nagy Feró, Kossuth-díjas magyar énekes Budakeszin. A „nemzet csótányáról” az államtitkár egy videót is megosztott, melyben az énekes annak a véleményének ad hangot, hogy mindenki vállalja fel, ha a Fideszt támogatja.

Én egy olyan 6-7 éve jöttem rá a dologra, hogy ki kell állni, és meg kell mondani: »igen, hölgyeim és uraim, én Fidesz-csicska vagyok«

– fogalmazott az énekes. Ekkor az államtitkár közbeszólt, mondván, hogy már az est elején megállapodtak, hogy ketten vannak. Menczer Tamás ezzel arra célzott, hogy ő is az. Az énekes így folytatta:

Ki kell állni, és mondani kell, és segítenünk kell ennek a kormánynak, mert szerintem zseniális emberek vannak ebben a kormányban, még államtitkári szinten is.

Nagy Feró ezek után elmondta, hogy egyre többször elegyedik vitába amiatt, hogy a Fideszt támogatja, de elmondása szerint senki nincs a „túloldalról”, aki felveszi a versenyt Orbán Viktorral szemben.

(Borítókép: Nagy Feró. Fotó: Kaszás Tamás / Index)