Gyurcsány Ferenc csatába hívta az orbáni politikát elutasítókat

PAP 0299
2023.02.05. 14:07
A Demokratikus Koalíció szerint Magyarország helye az Európai Unióban van, és ezzel kíván vitát folytatni a Fidesszel – mondta évértékelőjében Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke négy pontba szedte pártja legfontosabb teendőit, leglényegesebbként megjelölve, hogy egy táborba, a DK soraiba kell gyűjteni a kormány és Orbán Viktor politikai vezetésével egyet nem értőket. A volt kormányfő szerint a magyarokat megvezették az elmúlt években, ezért nem lehet középen állni, „aki nincs a kormány ellen, az vele van”.

Készülünk... – így zárult az a kampányvideó, amit Gyurcsány Ferenc színpadra lépése előtt játszottak le. De hogy mire is készül a Demokratikus Koalíció, arról az influenzával küzdő pártelnök számolt be a DK XIII. kongresszusán elmondott, 2022-es évet értékelő beszédében.

A DK szerint Magyarország helye Európában van, míg a kormány szerint annak szélén. „Európa mindörökké” – kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc, majd azzal folytatta: „a DK egy tisztességes hazafias politikát folytat.”

„Igen, van egy magyar érdek, és van egy európai érdek, amit képviselünk” – mondta a legnagyobb ellenzéki párt első embere.

Ha törékeny a gondolat, a lélek, az élet, akkor sok mindenre rá lehet venni az embert. A magyar embereket törékennyé tették az elmúlt években, és sok mindenre rávették.

A legfájdalmasabb, hogy a bucsai mészárlás után még mindig nem értjük, hogy nem lehet azonosulni azzal a szemét, hazug, gyilkos magatartással, amit a kormány tanúsít – utalt a magyar kormány túlzott orosz-barátságára Gyurcsány, aki szerint Bucsa óta Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús bűnös, „ez nem kérdés”.

Magyarország nem szuverén, nekünk pedig szembe kell mennünk azzal a vezetővel, aki ilyenné tette az országot – utalt Orbán Viktorra a pártelnök. „Ez a kormány azt akarja, hogy az ő hitének foglyai legyünk, ezt nekünk el kell utasítanunk. Annak a hazának, amit mi ajánlunk, van hite, tudjuk, mi a jó és rossz közötti különbség, hiszünk az egyenlőségben, a munkában, a becsületben, a jog irgalmában.”

A magyar kormány nem teljesíti kötelességét, és nem vigyáz a népére. „A magyarok most a legvédtelenebbek a rendszerváltás óta, mi pedig emiatt szemben állunk a mostani vezetéssel” – fogalmazott.

Aki nincs a kormány ellen, az vele van

Gyurcsány szerint nem lehet legyőzni a Fideszt, ha valójában megadjuk neki magunkat. Ha valaki azt mondja, hogy az oktatás, az egészségügy nem politikai kérdés, az nem legyőzni, hanem meggyőzni akarja a Fideszt. „Aki pedig meg akarja győzni a Fideszt, az meg akarja tartani a pártot.”

Üzent a kormány ellen tüntetőknek:

nem lehet középen állni, aki nincs a kormány ellen, az vele van.

Egyetlenegy stratégiai magatartás lehetséges: teljes szembenállás a kormánnyal szemben, és teljes azonosulás a hazával, ez az egyetlenegy, sikerrel kecsegtető ellenzéki stratégia – mondta a volt kormányfő.

„Minden eszközzel gyengíteni kell a kormányt, mivel az a haza ellen tesz, törvénytelen, becstelen, bűnöző.”

Nem ellenzéke, hanem ellenfele vagyunk a kormánynak

– mondta.

Ez a rendszer nem személytelen, olyan emberek csinálják, akik eladták a lelküket. Azt kell mondanunk, hogy ezt a rendszer szolgálni, a Fideszt támogatni bűn. „Szégyelljétek magatokat” – üzent Gyurcsány Ferenc.

Az oktatás a haza ügye

A pártelnök szerint az oktatásról szóló viták anyagi része egyszerű. „Amit jogosan követelnek, oda kell adni.” De van egy ennél bonyolultabb vetülete. „Az oktatás, az iskola fő része a kíváncsiság, a kérdés, a tudásvágy. Ez a kormány kiöli ezt az oktatási rendszerből” – mondta a DK első embere.

Kirekesztett cigányság

A magyarországi cigányok joggal érezhetik úgy, hogy mindenki magukra hagyta őket. „Nekem sincs jó megoldásom, aggódom minden mondatomért, hogy nem sértek-e vele senkit – fogalmazott Gyurcsány, aki szerint közel 800 ezer honfitársunkat rekesztjük ki, a többségi társadalom pedig távolságot tart.

„Pártelnökként olyan közösséget szeretnék vezetni, amely érti, hogy nem fordíthatja el a fejét sok százezer bajban lévő ember elől. A gondok egy részét mi, egy részét ők okozták” – mondta.

Az árnyékkormány a megoldás

Gyurcsány kijelentette: az árnyékkormány a holnap Magyarországának reménye. „Mert mindenkinek jár tisztességes bér, nyugdíj, vigyázó orvos, nővér, gyerekeket oktató tanár. Ezen problémák megoldására a Dobrev Klára vezette árnyékkormány a megoldás” – fejezte ki.

A párt vezetése azzal hatalmazta fel az árnyékkormányt, hogy őszre dolgozza ki és mutassa be a holnap Magyarországának programját. Gyurcsány szerint el kell mondani az embereknek, hogy Dobrev Klára vezetésével „a tiéd, érted lesz a haza, Magyarország becsületes otthona lesz minden magyarnak”.

Négy tennivaló

Végezetül Gyurcsány négy pontba szedte a DK legfontosabb tennivalóit. Csatába szólította a párt tagjait, soraiba hívta a kormánnyal egyet nem értőket, és az Európai Uniónak is üzent.

  1. Az első és legfontosabb, hogy a DK otthonként szolgáljon az Orbán-kormány ellenfeleinek.
  2. Az árnyékkormánnyal mutassuk meg, „van remény, és van egy út, ami ezt valóssággá alakítja”.
  3. A DK-nak továbbra is dolga, hogy ott legyen az ország minden szegletében, ahol vágyják a szabad európai életet. „Ott kell lenni, segíteni, cselekedni kell.”
  4. Őrizni kell a haza tisztességét, hogy lássák, van egy olyan Magyarország is, amely barátokat, partnereket és békét keres a világban. „Magyarország barát akar lenni, nem ellenfél.”

Leköszönő és új elnökségi tagok

Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy Vágó István és Avarkeszi Dezső nem indultak újra a párt tisztújításán, és a továbbiakban nem vesznek részt az elnökségi munkában. A szerkesztőségünknek megküldött levél szerint a tisztújításon a párt elnöke Gyurcsány Ferenc lett, az ügyvezető alelnök Molnár Csaba.

Emellett alelnöknek választották Vadai Ágnest, Varju Lászlót, Gy. Németh Erzsébetet és Ara-Kovács Attilát.

A DK elnökségi tagjai közé került Kálmán Olga, Cserdiné Németh Angéla, Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Rónai Sándor, Ráczné Földi Judit, László Imre, Barkóczi Balázs és Varga Zoltán. A párt etikai bizottságának elnöke Nemes Gábor lett.

A pártelnök beszéde előtt megemlékeztek a kedden tragikus hirtelenséggel 53 éves korában elhunyt DK-képviselőről, Kordás Lászlóról.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc. Fotó: Papajcsik Péter / Index)