Bűnbak vagy nemzeti hős volt a mohácsi csata magyar hadvezére?

Tomori Pál egy Abaúj vármegyei köznemesi családba született valamikor 1475 körül. Habár születésének pontos dátuma nem ismert, azt azért lehet tudni, hogy 1279-ben ősei IV. (Kun) László királytól birtokadományokat kaptak Abaúj vármegyében, ahol az egyik adományfalu, Tomor után nevezték a famíliát Tomorinak.

Gyerekkorában gondos nevelésben részesült, hiszen folyékonyan írt és olvasott latinul. Az erős testalkatú ifjú annak a Bornemissza Jánosnak a szolgálatába állt, akit Mátyás király emelt ki a jobbágyi sorból. Mentorától nemcsak a hadi mesterséget, a kardforgatást sajátította el, hanem a gazdasági és a pénzügyek intézésében is kellő jártasságra tett szert.

A király billoga

1501-ben az erdélyi sóbányák kamarásává nevezték ki, és többször megbízták a szászok és a székelyek adójának behajtásával. Tomori jó viszonyt alakított ki a szászokkal, ezért 1503-ban fegyverrel védte meg őket a rájuk támadó székelyektől. Három év múlva ismét szembekerült a székelyekkel. Az egyébként adómentes székelyeknek a trónörökös születésekor egy-egy ökröt kellett ajándékozniuk a királyi udvarnak. Ez volt az úgynevezett ökörsütés, amikor az állatokat ellátták a király billogával, azaz tüzes vassal beleégették a bőrükbe az uralkodó jelét. Csakhogy Ulászló király fiának (a későbbi II. Lajosnak) születésekor a székelyek vonakodtak az ökröket beszolgáltatni, ezért a behajtást Tomorira bízták, aki fegyverrel kényszerítette a székelyeket az ökrök átadására.

Közben II. Ulászló a koronára visszaszállt Fogaras várát Bornemissza Jánosnak adományozta, aki egykori tanítványát nevezte ki a kapitánynak. Az Erdélyben már nagytekintélyű várkapitány szolgáltatásait Szapolyai János erdélyi vajda is többször igénybe vette.

A következő években sorra kapta a megbízásokat. 1512-ben II. Ulászló diplomáciai követeként a török udvarban járt a fegyverszüneti szerződés körüli zavarok elhárítására. 1514-ben – Dózsa György fegyverletétele után – Szapolyai János őt küldte a Bihar városát ostromló parasztsereg ellen. Tomori legyőzte a felkelőket, és vezetőjüket, Lőrinc papot is fogságba ejtette.

Nevéhez fűződött a nádorválasztó országgyűlésen támadt köznemesi zendülés leverése. Miután a köznemesek Szapolyai Jánost szerették volna a nádori székbe emelni, fegyveresen Budára vonultak, hogy nyomatékot adjanak követelésüknek. Tomori azonban a zendülők közé lövetett, majd lerohanta őket. A kemény fellépés hatására a köznemesek meghátráltak, és az országgyűlés Báthory Istvánt választotta nádornak.

Szerzetesi ruhában

Tomori a király szolgálatában hatalmas vagyonra tett szert; a királyi birtokadományok mellett tekintélyes nagyságú birtokot is vásárolt, sőt II. Lajostól pallosjogot kapott.

A magánélete viszont nem úgy alakult, ahogy elképzelte. Előbb Putnoki Sárát jegyezte el, majd egy jómódú özvegyasszonyt, de mindkét menyasszonya elhunyt az esküvő előtt. Amikor pedig a horvátországi végvárak védelmében fontos szerepet játszó, épp megüresedő várnai perjelségre jelentkezett, ám a hivatalt nem ő, hanem II. Lajos egyik udvaronca kapta meg, a világi karriert otthagyva, 1520 nyarán belépett a ferences rendbe. A rend esztergomi kolostorába került, ahol visszavonultan élt.

Az egyre növekvő török veszedelem árnyékában azonban nem volt az országnak hadvezére. Sokan Tomoriban látták a megmentőt, de a ferences rendi szerzetes minden biztatás ellenére sem akart visszatérni világi pályára.

A pápa 1523. február 4-én nevezte ki hivatalába. Nem sokkal később az országgyűlés „az ország hadnagyságával és az egész Alföld kapitányságával” bízta meg. Az érsek az ország alsó részeinek főkapitányaként sem vette le a szerzetesi ruhát.

Kevés támogatást kapott

Ahogy mondani szokás, Tomori beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Alighogy megérkezett állomáshelyére, Péterváradra, azonnal fel kellett venni a harcot Ferhád boszniai pasa mintegy tizenkétezer fős seregével, amely a szerémségi Rednek várát vette ostrom alá. 1523. augusztus 6-án és 7-én a Nagyolaszi–Rednek–Szávaszentdemeter háromszögben lefolyt csatában az érsek csapatai győzelmet arattak Ferhád serege felett. 

Tomori igyekezett megerősíteni a délvidéki végvári rendszert. Törekvése olyannyira sikerült, hogy nemcsak stabilizálta a helyzetet, hanem 1525-ben még török területre is be tudott törni. Nagyobb hadjáratra viszont nem volt pénze, mert a királyi kincstártól és a magyar főuraktól csak nagyon kevés támogatást kapott. Ezért egyházmegyéje évi húszezer forintos jövedelmének szinte teljes részét a török elleni védekezésre fordította. Többször lemondással fenyegetőzött, hogy felrázza honfitársait, mindenfajta eredmény nélkül. 1526 elején aztán tényleg benyújtotta a lemondását, amit viszont I. Szulejmán hadjáratának hírére visszavont.

A mohácsi csata

II. Lajos a magyar hadsereg fővezérévé Tomorit nevezte ki, akinek kész terve volt a török ellen. Azt szerette volna ugyanis elérni, hogy mintegy hatezer fős seregével a török hadat feltartóztatja a Drávánál. Augusztus 24-én szét is vert egy török elővédet, de a haditanács úgy rendelkezett, hogy csapatával csatlakozzon a Mohácsnál állomásozó magyar fősereghez.

mert a csapatok mozgását, a hadműveleteket egy bizottság irányította. 1526. augusztus 29-én a 25 ezer fős magyar hadsereg a kezdeti sikerek után megsemmisítő vereséget szenvedett a 75-80 ezres török hadaktól. A fővezér vitézül harcolva esett el a csatában, amely után levágott fejét a szultán diadalittasan hordatott körbe. De elesett hat magyar főpap, számos főúr, több ezer lovas és tízezer gyalogos katona is, míg II. Lajos király menekülés közben fulladt a kiáradt Csele patakba.

A bűnbakképzés áldozata

A vereségért évszázadokon át Tomorit tették felelőssé. Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Mohács 500 Program vezetője szerint a mohácsi csatatér kutatásának legújabb eredményei alapján 

A csata korabeli tájrekonstrukciója után megvizsgálták a keresztény és a török hadvezetésnek valószínűsíthető haditerveit. A szakember szerint a nagy számbeli fölényben lévő ellenséggel szemben Tomori akkor remélhetett győzelmet, ha nem karolják át csapatait a törökök. A csatatéren kelet felől a Vizslaki-rét „mély mocsara”, nyugat felől a Borza-patak kiterjedt ártere korlátozta a törökök mozgását, valamint kijelölte a felvonulás és az összecsapás helyét. A felállásból úgy tűnik, hogy a feltehető haditerv szerint ezen a jól definiált, száraz, fátlan síkon akarta Tomori megvívni a harcot úgy, hogy a török seregnek csak egy részével kelljen egyszerre megküzdeni: a víztestek közötti „csőben” korlátozottan vonulhattak fel a török csapatok. A terv minden bizonnyal egy döntő lovasroham volt úgy, hogy a török sereg elejét megverik, ami szerencsés esetben a csata megnyeréséhez vezet. Így biztosítani kellett, hogy az oszmánok átkelhessenek a Borza-patakon, de a török hadvezetés feltehetőleg megértette Tomori tervét. A oszmán fősereg nagy része nem kelt át a Borza földvári átkelőhelyein, hanem tábort kezdett verni, attól délre és nyugatra is védekezésre rendezkedett be – erre jutott a kutatócsoport.

Pap Norbert szerint a Tomori-féle terv – amennyire meg lehet ítélni – nem volt rossz, de a kivitelezés nem sikerült jól: túl későn indult rohamra a lovasság, a török tűzfegyverek megtörték a páncélosrohamot, az oszmánok pedig újabb és újabb erőket vetettek harcba. A kutató összegzése alapján Tomori haditerve egy racionális alapokon álló és jó elképzelés volt. Mint fogalmazott, alakja sok tekintetben a bűnbakképzés áldozata lett.

ahogy a sereg más vezéreit, köztük az ott elesett további hat főpapot és más nemeseket is.