Kétmillió forintot érő kutyát loptak el Budapesten

2023.02.04. 10:17
Egy kétmillió forintot érő kereső- és vakvezető kutyát loptak el a gazdájától Budapesten. A rendőrségnek sikerült megtalálnia Kajlát, és visszajuttatnia a gazdájához.

Az állat (egy ír farkaskutya) tulajdonosa egy idős állatmentő, Lakos György, aki a Blikknek beszélt az esetről. Mint mondta, Kajlával sok mindenkinek segítettek az elmúlt években: „Egyik alkalommal magammal vittem egy mentőakcióra, ahol egy bajba jutott cicacsaládot egyesített teljesen magától. Máskor szagminta alapján csaknem négy kilométerről hozta haza az egyik gazdi kedvencét” – sorolta. 

Elmondása szerint kedden találkozott a nővérével a Széll Kálmán téren (a metró bejáratánál), hogy az elhunyt testvérükről beszéljenek, és közben néhány méterrel odébb kikötötte a kétmillió forintot érő kutyát. 

Alig másfél percre tévesztette szem elől az állatot, és máris megtörtént a baj.

Az állatmentő szerint vakvezető hám és két póráz is volt a kutyán, de ez sem jelentett akadályt a tolvajnak. Lakos György az állat ellopásáról értesítette a rendőröket, valamint a Facebookon is tett közzé posztot.

„Azonnal riasztottam a rendőröket és az önkénteseinket, akik rögtön a város aluljáróiba indultak, hiszen úgy sejtettük, egy hajléktalanról lehet szó. Két és fél órával később a Móricz Zsigmond körtéren lévő aluljáróból került elő a kutyám. Egy férfi próbálta rejtegetni egy pokróc alatt, aki igyekezett meggyőzni, hogy már tíz éve nála van, de esélye sem volt” – mondta Lakos György a Blikknek.

Az állat megtalálása után a közösségi médiában is posztolt az idős férfi, ahol azt írta, „Kajla megfürdött, végigpuszilta összes macskáját, és már az ágyamban alszik”.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint a kutyát egy román állampolgárságú férfi lopta el, akit elfogtak, előállítottak, és lopás gyanúja miatt kihallgattak. A férfi az állat nyakára egy fojtózsinórt rakott, majd arra kötötte a pórázt. Lakos György szerint a tolvaj szörnyen kegyetlenül bánt a kutyájával, és az eb már fuldoklott, amikor rátaláltak. A hámját pedig – amiben az állat oltási könyve is volt – a tolvaj valahol kidobta, és azóta sem találták.

„Kéregetni akartak vele, vagy el akarták adni. A koldusmaffia létezik Magyarországon, emiatt rengetegen lopják a kutyákat. Azt gondolják, ha egy aranyos kutya is van velük, az emberek jobban megsajnálják őket, így több pénzhez jutnak.

Jelenleg ötven ilyen ügyünk van folyamatban a rendőrségen

– mondta Lakos György a Blikknek, utalva arra, hogy nem egyszeri esetről van szó.