Lebontják az uniós pénzből épült kalandparkot, amit egy-egy ember használt négy évig

2023.02.03. 12:57 Módosítva: 2023.02.03. 12:57
Videóriportot készített az Átlátszó, amiben a hatvani kerékpáros kalandparkot mutatták be, vagyis azt, ami maradt belőle.

Hat év után visszatértünk a Zagyva folyó partjára, hogy megnézzük, mi maradt Hatvanban a kerékpáros kalandparkból, ami az uniós pénzek helytelen elköltésének iskolapéldája Magyarországon – írja a lap. Elmondták, hogy tavaly arról döntöttek a városvezetők, hogy eltüntetik a nettó 140 millió forintból épült kalandparkot, amit a fennállása alatt 55 ember használt, vagyis egy-egy kerékpáros 2,5 millió forintba került az uniós adófizetőknek.

Az Átlátszó közérdekű adatigénylésben kikérte az önkormányzattól, hogy a fennállása alatt mennyien vették igénybe a pályát. A válasz szerint a kalandparknak összesen 55 látogatója volt.

a kalandparkot a legutolsó négy évben, 2018-2022 között mindösszesen egy ember használta.

Ez a vakmerő kerékpáros 2019. júniusa és 2020 júniusa között tévedt arra – ismertette a lap.

A fenntartási időszak 2021. július 6-áig járt le, ezután még egy évig üzemelt a kalandpark, de 2022 őszén végleg bezárták

Jöhet az új bringapark

Nem messze Hatvan belvárosától található a nettó 140 millió forintból megépült kerékpáros kalandpark a felette lévő sétánnyal. A pálya egy komplex uniós projekt része volt, ami hidastul, bicikliutastul, projektmenedzsmentestül nettó 884 millió forintba került. A bruttó költségek tehát 1 milliárd felett jártak – mutatta be a lap, amely a hatvani polgármestereket gyógyíthatatlan bringaparképítőknek nevezte. A városban még el sem takarították a maradványait, de már tervezik az új bringaparkot – írták.

A Horváth Richárd által bontásra ítélt attrakció ugyanis még az előző polgármester idején épült, ám a 2014-ben hatalomra került Horváth a fejébe vette, hogy miután elbontja a régi objektumot, rögtön építene is egy újat. A jó hír, hogy ezúttal negyedannyi pénz is elég lenne rá. A rossz viszont az, hogy erre EU-s forrás már nincs, a hazai adófizetők állnák a költségeket.