Péterfalvi Attila: Botrányos Brüsszel csiki-csuki játéka

MG 6098
2023.02.02. 15:42
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint a vagyonnyilatkozatokkal érdemi információhoz csak a betörők jutnak. Úgy véli, szerencsés lenne, ha az EU összes tagállamában közös szabályozás valósulna meg.

„Európai szinten kellene rendezni a vagyonnyilatkozatok kérdését” – nyilatkozta az Indexnek Péterfalvi Attila. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke botrányosnak tartja Brüsszel csiki-csuki játékát. Mint ismeretes, az Európai Bizottság tavaly felszólította Magyarországot, hogy – a korrupció visszaszorítása érdekében – változtasson a vagyonnyilatkozatok rendszerén. Ezt röviddel megelőzően – a kormány javaslatára – az Országgyűlés szóról szóra átvette az uniós intézményekre vonatkozó szabályozást. Brüsszelnek ez nem tetszett, és tavaly nyáron kérte a korábbi rendszer visszaállítását.

Sem jogilag, sem politikailag nem védhető ez az eljárás

– mondta az elnök, aki szerint a GDPR-hoz hasonlóan közös európai uniós szabályozásra lenne szükség a vagyonnyilatkozatok nyilvánosságára vonatkozóan is.

„Több ezer vagyonnyilatkozat készül évről évre, de eddig senkit sem ítéltek még el ez alapján. Szerintem ez egy alkalmatlan eszköz” – vélekedett Péterfalvi Attila.

Szerinte a nyilatkozatok alapján érdemi információhoz csupán a betörők jutnak, akik értesülhetnek arról, hogy egy-egy politikusnak, miniszternek milyen vagyontárgyai és ingatlanjai vannak, emellett csupán a bulvármédiának nyújtanak kimeríthetetlen forrást.

Péterfalvi Attila szerint a rendszerváltás után a magyar adatvédelem nagyon szigorú lett, ugyanakkor az információszabadság nagyon megengedőre sikeredett. „A jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer egyrészt a személyes adatok védelméhez fűződő jog aránytalan korlátozását okozza, másrészt a kitűzött adatkezelési cél eléréséhez alkalmatlan eszközt vesz igénybe. Így ezen jogszabályi rendelkezések alkotmányossága is vitatható” – mondta el a NAIH elnöke. Szerinte ezért is lenne szerencsés, ha az EU összes tagállamában közös szabályozás valósulna meg.

Ami Brüsszel Magyarország-politikáját illeti, kíváncsi lennék, hogy az EU mit reagálna, ha egy huszárvágással elkaszálnám a jelenleg érvényben lévő régi-új vagyonnyilatkozati szabályozást, mondván: az álláspontom szerint ellentétes az uniós adatvédelmi joggal. Nagyon kíváncsi lennék arra is, hogy az Európai Unió Bírósága hogyan érvelne amellett, hogy az uniós intézményekre vonatkozó vagyonnyilatkozattételi szabályozás mindenhol megfelel az elvárásoknak, csak Magyarországon nem

– tette hozzá Péterfalvi Attila, aki emlékeztetett az Európai Parlamentben folyó korrupciósbotrány-sorozatra.

Mint arról az Index beszámolt, nyilvánosan elérhetők a miniszterelnök, a köztársasági elnök, a miniszterek és a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai. A közélet szereplőinek január 31-ig kellett feltölteniük vagyonnyilatkozatukat. Bár a korábbi években Orbán Viktor nyilatkozataiban nem volt feltüntetve megtakarítás, most csaknem 14 millió forintot írt be. A köztársasági elnök továbbra is többszörös ingatlantulajdonos. Novák Katalinnak nincs tartozása, és megtakarításait is sikerült növelnie.

(Borítókép: Péterfalvi Attila 2023. január 30-án. Fotó: Németh Kata / Index)