Kiderült, melyik svájci alapítvány támogatta az ellenzék kampányát

20220806195345 PAP 0910
2023.01.29. 15:26
A Nemzeti Információs Központ január 20-án közzétett információi szerint a kampányidőszakban külföldről két magyar politikai szervezet és további öt hazai cég kapott egyenként több száz milliós vagy milliárdos támogatást. Most kiderült pár információ arról a svájci alapítványról, amin keresztül történt a finanszírozás.

Amint arról beszámoltunk, a Nemzeti Információs Központ (NIK) január 20-án nyilvánosságra hozott összegzéséből kiderült, hogy „az egységes ellenzék külföldi kampánytámogatása” a 4 milliárd forintot közelíti, ami az Action for Democracy nevű szervezet gyűjtéséből származik. 

Az NIK értékelése szerint a külföldi politikai szervezet által Magyarországra utalt támogatás a választások befolyásolását szolgálta. „Ez egyértelműen Magyarország szuverenitásának megsértését jelenti” – olvasható a Kovács Zoltán András dandártábornok, NIK-főigazgató által január 24-i dátummal küldött átiratban.

Ide kerültek a külföldről érkező milliárdok

Az Action for Democracy adománygyűjtéséből származó összegből két politikai szervezetet is támogattak: a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak 1 848 603 106 forintot juttattak, az eDemokrácia Műhely Egyesületnek pedig 18 090 600 forintot.

Támogatást további öt gazdasági társaságnak folyósítottak, közülük a legnagyobb összeget, 1,08 milliárd forintot az Oraculum 2020 Kft. kapta, amely az „Ez a lényeg” néven működő portál kiadója, a finanszírozás legnagyobb része pedig egy svájci bejegyzésű alapítványon keresztül történt.

A dokumentumban akkor úgy fogalmaztak, hogy az alapítvány aktivitásáról, valós tevékenységéről nem lelhető fel nyilvános információ. A portál pár nappal később saját oldalán közölte: 

Lapunk kiadója a svájci Fondation Pluralisme Alapítványtól kapta azokat a megrendeléseket, amik alapján hír- és tartalomszolgáltatói szolgáltatásokat végzett. Ennek kiderítéséhez nem volt szükség nemzetbiztonsági vizsgálatra, mivel a NAV adatbázisából ez az adat bármikor kinyerhető

– írja az Ezalenyeg.hu

A titokzatos svájci alapítvány

Az alapítvány tevékenységére lehet találni utalásokat internetes forrásokból. Az Atlatszo.hu a kutatásában úgy fogalmaz: „a Foundation Pluralisme pontosan milyen munkát végez, és kiket támogat, arra nehéz, de nem lehetetlen válaszolni”. A 2012. július 2-ai cégbejegyzésük szerint alapvetően humanitárius tevékenységet végeznek, a segítségnyújtás mellett a szociális jogok előmozdítása érdekében dolgoznak a társadalomban, az oktatásban, a médiában a liberális politikai értékek mentén, kiállnak a nemi, az etnikai, a vallási sokszínűség mellett.

Ennek érdekében az alapítvány programokat indíthat, és támogathat minden olyan intézményt, programot, kezdeményezést vagy személyt, amely e célok elérésére szolgál. Az alapítvány hasonló célú szervezetek munkájában is közreműködik, illetve kapcsolódik azokhoz

– írják a cégjegyzékben. Egyéb netes forrásokból kiderül, hogy támogatói a Martin Ennals-díjnak – ezt a nemzetközi elismerést 1993 óta osztják ki évente azoknak, akik aktív szerepet játszanak hazájukban az emberi jogi küzdelmekben.

Támogatják a Nai Qala Egyesületet is, amely az egészségügyhöz és oktatáshoz való hozzáférés javításán dolgozik Afganisztánban. A nemzetközi bűncselekmények megakadályozása érdekében jogi segítséget nyújtó Trial International számára is folyósítottak összegeket a Bosznia-Hercegovinában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban végzett munkához. 

Nem találni magyar kötődést

A Fondation Pluralisme-nél a döntéshozó szerepet betöltő személyek Jean-François Marti elnök, Didier Fischer és Thomas von Rohr. Az alapítvány elnöke vagyon-, szerződési és öröklési jogra specializálódott ügyvéd, aki más alapítványokban is kuratóriumi tag. Az Átlátszó a többi vezetőségi tagról is talált internetes információkat, Didier Fischer a genfi Servette FC sportklubot tulajdonló alapítvány elnöke is egyben, míg Thomas Niklaus von Rohr-Flück egy svájci kistelepülésen foglalkozik üzleti tanácsadással.

Mint írják, a Fondation Pluralisme-nél és kuratóriumi tagjai között nem találtak semmilyen magyar kapcsolódási pontot. A Nemzeti Információs Központ dokumentuma szerint pedig tőlük érkezett 2021. 09. 17. és 2022. 02. 23. között öt részletben 887 504 750 forint az Ezalenyeg.hu kiadójaként számontartott Oraculum Kft.-hez. A lap értesülése szerint online marketingtevékenységüket a szintén külföldről támogatott Datadat is segítette több kampányidőszakban. 

(Borítókép:  Márki-Zay Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)