Nem jönnek ki a fizetésükből az ápolók, már az élelmiszer-vásárlás is gondot okoz

GettyImages-1219921840
2023.01.28. 07:26
A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke levélben kéri a kórházi főigazgatókat, ne akadályozzák, hogy tájékoztathassák a tagjaikat a tiltakozó akciók szervezéséről.

A FESZ szakmai egyeztető nagygyűlése egy hete döntött arról, hogy sztrájktárgyalást kezdeményeznek a kormánnyal. A szervezet ugyanis elfogadhatatlannak tartja, hogy nem januártól, hanem csak júliustól kapnak béremelést a szakdolgozók. Eközben elkezdték felmérni azt is, hogy a munkavállalók milyen nyomásgyakorló eszközt támogatnának a bérek azonnali emeléséért. A tagoktól nyilatkozatban vártak visszajelzést, mivel korábban világossá tették, hogy csak úgy kezdenek bele tiltakozó akcióba, ha ahhoz a FESZ tagjainak legalább 10 százaléka előzetes nyilatkozatban csatlakozik. 

A nyilatkozatokat a közösségi oldalakon kezdték el terjeszteni, azonban volt olyan kórház, ahol megtiltották a tájékoztatást és a nyilatkozatok osztogatását. A tiltást azzal indokolták, hogy nincs rá engedély. Erre válaszul született meg a FESZ levele, melyben hangsúlyozzák:

Törvény biztosítja számukra, hogy a tiltakozó akció részleteivel, szervezésével kapcsolatban tájékoztathassanak.

Soós Adrianna, a szervezet elnöke a Népszavának elmondta, hogy a levelet a legtöbb kórház főigazgatójának postázzák, a nyilatkozatokból pedig pár nap alatt több száz gyűlt össze. Emellett a legtöbb szakdolgozó a tiltakozás valamennyi formáját támogatta.

A lap azt írja, a szervezet belső felmérése szerint a szakdolgozók 72 százalékának jelent gondot az élelmiszer megvásárlása, és csaknem harmaduk már gyermeke ruházkodását sem tudja megfelelően biztosítani. Kicsivel több mint nyolcaduk nem tudja kifizetni a rezsijét, és ugyanennyiüknek jelent problémát a hiteltörlesztés is. Tizedük pedig a lakhatás költségeivel kerül bajba.

(Borítókép: Chris McGrath / Getty Images)