Lopott aranygranulátumot olvasztottak aranytömbökké, nem kellett volna

2023.01.27. 10:28
Vádat emeltek egy háromtagú társaság ellen, amely tavaly márciusban aranygranulátumot lopott el egy fővárosi cég telephelyéről. Az alkalmi alkimisták börtönbe is mehetnek.

Az ügy egyik vádlottja egy 45 éves férfi, aki üzleti kapcsolatban állt egy ékszerkészítő cég vezetőjével, és ebből adódóan helyismerete volt az aranygranulátummal rendelkező cég XXII. kerületi telephelyén. Emellett tisztában volt az arany finomításának kémiai folyamataival is – írja az MTI.

A férfi elhatározta, hogy a telephelyről aranygranulátumot szerez. Beavatta tervébe 43 éves ismerősét, aki 2022. március 9-én egy 26 éves férfival betört a telephelyre, ahonnan több mint egy kilogramm tömegű és 14 millió forintot meghaladó értékű aranygranulátumot lopott el. A zsákmányt átadták a felbujtónak, aki azt két aranytömbbé olvasztotta.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a vádiratában a három férfit mint felbujtót, tettest és bűnsegédet jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja, és velük szemben végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz.