Pumped Gabót meghívta a Magyar Tudományos Akadémia, bízik a folytatásban

image 6483441 (4)
2022.12.09. 10:10
Egy fenntarthatósági verseny népszerűsítésében vett részt nemrég Pumped Gabo, amiről egy fényképet is megosztott követőivel az Instagramon.

Meghívást kapott a Magyar Tudományos Akadémiára Pumped Gabo, ahol egy fenntarthatósági verseny népszerűsítésében vesz részt. Az influenszer közösségi oldalán arról írt, hogy az eseményre 600-nál is több csapat jelentkezett.

Nagyon örülök, hogy sokatokat érdekel és foglalkoztat ez a téma. Ebédeltünk, körbevezettek, beszélgettünk, és arra jutottunk, hogy fogunk még találkozni, egy szebb jövő érdekében. Rengeteg okos ember van az országban, akik szeretnének tenni és tesznek is valamit. Ez csak együtt sikerülhet

– fogalmazott posztjában Pumped Gabo, aki az MTA-tól kapott meghívással kapcsolatban megjegyezte: „Régen ilyenekkel poénkodtam.”

Környezetvédelem egy szál semmiben

Pumped Gabo az utóbbi időben többször is kiállt a környezetvédelem mellett. Az év elején a Fertő tó megvédéséért tiltakozott, mindezt úgy, hogy teljesen meztelenül állt, a kezében egy táblával, melyen az állt: „A Fertő tó az állatoké!”

Szeptemberben a VIII. Globális Klímasztrájkon is részt vett, ahol szintén a környezetvédelem mellett állt ki.

„Ha a természetben jársz, és szemetelsz, az éjszaka előbújó állatok nem tudják mindig, hogy szemét, lehet, rápróbálnak, és elvághatja a szájukat, nyelvüket. Ha megeszik, akár meg is halhatnak” – fogalmazott akkor Pumped Gabo.

(Borítókép: Pumped Gabo. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.